Fenntarthatóság

Innováció

Javult az árvízi biztonság a Közép-Tiszán Kisköre és Szolnok között

Javult az árvízi biztonság a Közép-Tiszán Kisköre és Szolnok között a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP), az Európai Unió és a magyar állam 18,1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával megvalósuló beruházás révén – közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) szerdán közleményben az MTI-vel.

A közlemény szerint az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Kötivizig konzorciumában megvalósuló projekt legfőbb célja – a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) programnak megfelelően -, hogy az eddiginél szabadabb utat engedve a folyónak, árvíz esetén gyorsabb, akadálymentes lefolyást biztosítson.


Fotó: Eagleeye56 / Pixabay

Ennek érdekében töltésáthelyezésekkel megszüntették a hullámtéri szűkületeket, elbontották az övzátonyokat, eltávolították az árvizek levonulását gátló tereptárgyakat, illetve az ugyancsak lefolyási akadályt képező, elburjánzott, nem őshonos, invazív növényzetet – írták.

 A projekt egyik legfontosabb elemeként, a kritikus szűkületek megszüntetése érdekében az árvízvédelmi fővédvonalakat áthelyezték négy helyszínen: új földművek épültek a Tisza jobb partján Szórópuszta és Doba között, Nagykörű közelében, továbbá a Tisza bal partján Szajolnál és Óballánál. Ezzel 376,5 hektárral bővült a hullámtér.

A projekt részeként visszabontották a Tiszaroff-felsőréti nyárigátat, valamint felújítottak egy műtárgyat – közölték.

Több helyszínen is indokolt volt az övzátonyok rendezése: a Tisza bal partján, a kiskörei vasúti híd feletti szakaszon, a Tisza jobb partján, a Kanyari szakaszon, továbbá a Tisza bal partján, a nagykörűi kompátjáró alatti és feletti szakaszokon – írták.

Emellett természetvédelmi célokat szolgáló munkálatok is zajlottak, lefolyásjavító erdészeti beavatkozást mintegy négyezer hektáron végeztek, nem őshonos fajokat távolítottak el a hullámtérről – tették hozzá.

 A fejlesztés közvetve negyvenkilenc, közvetlenül pedig tizenöt települést érint (Besenyszög, Csataszög, Fegyvernek, Kisköre, Kőtelek, Nagykörű, Pély, Szajol, Szolnok, Tiszabő, Tiszabura, Tiszapüspöki, Tiszaroff, Tiszasüly, Törökszentmiklós) – tájékoztatott a Kötivizig.

agrotrend.hu / MTI
 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nyakas Farm
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés