Fenntarthatóság

Innováció

Cigáják és rackák telelnek a nemzeti parkban

Több mint 300 racka és majdnem kétszer annyi cigája juh kezdte meg a telelést a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság kardoskúti Sóstói Állattartótelepén.

A vemhes racka és cigája anyák most még vegyesen, együtt vannak. A fiatal, idei jerke bárányokat a közelmúltban külön falkába válogattuk le. A legeltetést az ősszel fokozatosan hagytuk abba. Jelenleg a nyáron betakarított lucerna- és gyepszénával etetjük őket.

fotó: pixabay.com

A teleltetés három hagyományos, nádfedeles, jól szellőző, két végén nyitott, mélyalmozott hodályban zajlik. Mindig ügyelünk arra, hogy az alom száraz legyen. A hőmérséklet a nádfedélnek és a mélyalomnak köszönhetően nem süllyed 8-10 fok alá. A cigájáknál fontos az ellési időszakban az emberi jelenlét, nagyon oda kell figyelni a bárányokra, egyebek mellett például arra is, hogy mindig a kellő időben szopjanak.

A juhhodályokban már megkezdődött a készülődés a téli elletéshez. A cigáják ellenek korábban, náluk már január végén világra jönnek az első bárányok, de az ellések zöme majd februárban zajlik. A borjakat a szoptatási időszakban fokozatosan szoktatjuk hozzá a szilárd takarmányhoz. A szürkemarhákhoz hasonlóan a juhoknak is folyamatosan biztosítunk nyalósót. 

Az anyák és a bárányok egész télen együtt maradnak. Tavasszal a kosbárányokat leválogatjuk, míg a jerkék az anyákkal közös nyájban mennek ki a legelőkre.  

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom

Támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nyakas Farm
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés