Fenntarthatóság

Innováció

A tiszta környezetre hívja fel a figyelmet a Smartbin kezdeményezés

Amikor a környezetvédelemért dolgozunk és fiataljaink kezdeményezéseiben láthatjuk megvalósulni környezetvédelmi céljainkat, akkor értelmet nyernek ez irányú törekvéseink – mondta az Agrárminisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára pénteken Székesfehérváron, az önkéntes szemétszedési akció eseményén.

László Tibor Zoltán kiemelte, az Agrárminisztériumban folyamatosan dolgozunk környezeti nevelési programjainkon. Ezek a lépcsőzetesen egymásra épülő programok az óvodásoktól egészen a fiatal felnőttekig, az adott korosztály sajátosságainak megfelelő módszerekkel, élményeken és tapasztalatokon keresztül ismertetik meg a környezetvédelem fontosságát – részletezte.

 

A SmartBin szervezésében indított környezetvédelmi kezdeményezéssel a fiatalok figyelmét kívánják felhívni a hulladékgyűjtés fontosságára, amivel élhető marad a Föld a következő generációk számára is. A törekvés lényege, hogy minél többen felismerjék: egyenként, egyénenként minden egyes nap tehetnek a környezetükért. A helyettes államtitkár beszélt arról, hogy ez a környezettudatos szemlélet, amihez a SmartBin korábbi kezdeményezésben már a legmodernebb digatalizációs technológiát is felhasználták, generációkon keresztül épülhet be a családok gondolkodásába, döntéseibe, cselekedeteibe is, hogy egy élhetőbb örökséget adhassunk tovább a jövő nemzedéknek. László Tibor Zoltán kitért arra is, hogy a tapasztaltabb generáció tanítja a felnövekvő fiatalokat, ugyanakkor számos területen – mint például a környezetvédelem és a digitalizáció – a felnőttek tanulhatnak a gyerekektől.

A mai szemétszedési akció keretében a fehérvári Palotavárosi tavak, egy szabadidő- és kirándulópark környékét tették tisztábbá és hulladékmentesebbé az önkéntesek – hívta fel a figyelmet a helyettes államtitkár.

Az Agrárminisztérium aktív szereplője a természeti környezet megóvását segítő programoknak, az elmúlt időszakban az állami erdőgazdaságok már több mint 13500 köbméter kommunális hulladékot gyűjtöttek össze és szállítottak el az erdőkből a „Tisztítsuk meg az országot!” program keretében. Elsősorban a sűrűn látogatott kirándulóhelyek, turistautak mentén takarítottak, de utak és települések szélén is számos illegális hulladéklerakót számoltak fel. A kezdeményezésben részt vesznek a nemzeti park igazgatóságok is, összesen több mint 5000 m3 hulladéktól tisztították meg kiemelt természetvédelmi jelentőségű területeket, fokozottan védett fajok élőhelyeit.

A kormány illegális hulladéklerakás megszűntetésére tett törekvései között szerepel a Klíma- és természetvédelmi akcióterv részeként bevezetett Hulladékradar applikáció, amelyen bárki bejelenthet illegálisan elhelyezett hulladékot.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

 

 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nyakas Farm
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés