Fenntarthatóság

Innováció

A lápi póc lett az Év Hala

A halfajta mindössze 8-10 centiméterre nő, jellegzetessége a sötéten foltozott barna szín, az oldalán húzódó rézvörös csík, a hosszú hátúszó és a lekerekített farokúszó. Mivel fokozottan védett, eszmei értéke 250 ezer forint példányonként.

A fokozottan védett lápi póc kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter napján lezárult év hala közönségszavazáson – közölte a szervezet elnöke vasárnap az MTI-vel. Harka Ákos elmondta: a szervezet honlapján rendezett közönségszavazásra december 31-én délig 5805 voks érkezett, ennek alapján alakult ki a végeredmény.

A hazánkban őshonos, a Duna vízrendszerében élő, aprócska, mindössze 8-10 centiméterre növő lápi póc 50 százalékos eredményével jelentős különbségű győzelmet aratott – tette hozzá. Tájékoztatása szerint a három jelölt közül a nagyobb folyóink gyorsabb szakaszain megtalálható selymes durbincs a voksok 12 százalékával lett a harmadik, míg a képzeletbeli ezüstérmet 38 százalékos támogatottságával a lassú folyószakaszokat és állóvizeket kedvelő csapósügér érdemelte ki.

Fotó: Magyar Haltani Társaság

Az idei év halát jellemezve a társaság elnöke kifejtette: a magyar Vörös könyvben is szereplő, fokozottan védett lápi póc, amelynek eszmei értéke 250 ezer forint példányonként, a Kárpát-medencén kívül csak a Duna alsó szakasza mentén és a Dnyeszter torkolatvidékén él. Jellegzetessége a sötéten foltozott barna szín, az oldalán húzódó rézvörös csík, a hosszú hátúszó és a lekerekített farokúszó. Táplálékát többnyire kisebb gerinctelen állatok, férgek, rákok, puhatestűek alkotják, de apróbb halakat is bekebelez.

Amint neve is elárulja, növényekkel benőtt, álló vagy lassan áramló vizek jelentenek igazi otthont számára. A faj egykor tömegesen élt hazánkban, ám a lápok és mocsarak lecsapolását követően visszaszorult azok maradékaiba, a tőzegfejtők gödreibe, valamint csatornákba – mutatott rá Harka Ákos megjegyezve: mivel mára nagyon megritkult, fennmaradásáról egy fajvédelmi program keretében Magyarországon mesterséges szaporítással és a szaporulat kitelepítésével gondoskodnak a szakemberek.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Támogatók

 
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés