Fenntarthatóság

Ezer madár pusztult el egy éjszaka alatt, miután nekirepültek egy üvegfalú épületnek

Csaknem ezer énekesmadár pusztult el egyetlen éjszaka alatt, miután nekirepültek a chicagói McCormick Place nevű konferenciaközpont üvegfalainak. Az intézmény üzemeltetői szerint ez kiugróan sok állatot jelent, ugyanis naponta legfeljebb 15 madár pusztul el az épület miatt – olvasható az Index-en.

A McCormick Place-nek ütközve 33 madárfaj összesen 964 példánya pusztult el csütörtök este – írta a Sky News. A portál szerint ehhez hasonló az 1980-as évek óta nem történt.


A szakértők közölték, a madarak általában nehezen veszik észre, hogy ablak van előttük, főleg, ha egy-egy bokor vagy fa tükröződik az üvegben.

Hozzátették, az éjjel vándorló fajok a csillagok fénye alapján tájékozódnak, a kivilágított épület pedig könnyen összezavarhatja őket. Elmondásuk szerint az érintett napon ráadásul esett az eső, emiatt az állatoknak alacsonyan kellett repülniük. A szakértők szerint ezen tényezők együttese okozhatta a tragédiát.

A vándorlási időszakban sajnos általános, hogy madarak repülnek az üvegablakú épületeknek, a szakértők szerint a tompább világítás sokat segíthetne a helyzet elkerülésében. Hozzátették: az építészeknek olyan épületeket kellene tervezniük, amelyek madárbarátabbak.

A chicagói eset nem példa nélküli, a kutatások szerint az Egyesült Államokban évente 365-988 millió madár pusztul el az üvegfalú épületek miatt.

agrotrend.hu /Index

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés