Aktuális

Időjárás

Többnyire napos, de szeles és hűvös lesz az idő

Szombat estig a Kárpát-medencét észak felől egy hideg légörvény közelíti meg, ami szárazabb, hűvösebb légtömegeket szállít hazánk fölé. Északon már érezhetően csökken a hőmérséklet, míg délen, délkeleten még az évszakos átlag körüli meleg várható délutánra.

A napsütést gomolyfelhők zavarják, futó zápor főként a Duna-Tisza közén, illetve a Tisza vonala mentén alakulhat ki. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, a Bakonyban és a Balaton környékén, illetve az északkeleti országrészben viharossá is fokozódik.

A meteorológiai szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint napközben az északi, északnyugati szél legerősebb lökései Borsod-Abaúj-Zemplén megye keleti felén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, illetve a Bakonyban időnként megközelíthetik a 65-70 km/h-t.

A csúcshőmérséklet 21, 28 fok között várható, az északi tájakon lesz hűvösebb.

Késő estére 14 és 19 fok közé hűl le a levegő.

Este és éjszaka jobbára derült lesz az ég, azonban az Alföldön helyenként maradhatnak felhősebb körzetek. Csapadék nem várható. Az északi szél helyenként élénk marad. A hőmérséklet hajnalban általában 9 és 15 fok között alakul, de egyes szélcsendes, derült tájakon ennél is hidegebb lehet a hajnal.

Távolabbi kilátások vasárnaptól szerdáig

Általában gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Hétfőig az északkeleti megyékben erősebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és ott helyenként záporeső, esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 14, szerdán 11 és 17 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a kezdeti 20, 24 fokról 26, 30 fokig emelkedik.

agrotrend.hu / OMSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés