Hírek

Befejezték az első energiaerdő „learatását” a Sefag Zrt. ültetvényein

Befejezték az első energiaerdő „learatását” a Somogyi Erdészeti és Faipari Zrt. (Sefag) két évvel ezelőtt telepített, összességében 120 hektárnyi ültetvényein – közölte a megye legnagyobb erdőgazdálkodással foglalkozó cége.

Mint arról Jankó Gábor, a Sefag Zrt. erdészetpolitikai osztályvezetője beszámolt, 2010 márciusában olyan gyenge mezőgazdasági termőhelyeket ültettek be aprítékként kiváló fűtőanyagot biztosító, gyorsan növő fafajokkal – nyár, nyír és akác -, amelyeken kedvezőtlen talajviszonyok mellett, jelentősebb beruházás nélkül is nyereséges a gazdálkodás. A projekt társadalmilag kedvező hatása, hogy a telepítésre alkalmas területeken a vidéki lakosság újra munkalehetőséghez, és így megélhetéshez juthat – hangsúlyozta.

    
Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósított csaknem 200 millió forint értékű programot az Európai Unió több mint felerészben támogatta – közölte az osztályvezető. 


    
Elmondása szerint ezzel a környezetbarát módszerrel akár 25 százalékkal nagyobb 
mezőgazdasági hozamot lehet elérni. Hozzátette: az öt helyszínen, Nagykorpád és Szabás községek területén létesített energiaerdő telepítésénél az is fontos szempont volt, hogy az ültetvények művelése a mezőgazdaságban általánosan, többcélúan alkalmazott gépparkkal megoldható legyen.

    
Jankó Gábor közölte: az első learatással két hónap alatt végeztek. Az egyes ültetvényeken eltérő mennyiséget, hektáronként 20-140 mázsa fát takarítottak be. Az ültetvények telepítésében és fenntartásban, illetve a kitermelésben 36 vállalkozás több mint száz dolgozó vett részt, további 30-an pedig a programhoz kapcsolódó kutatásban és fejlesztésben.


    
A learatott aprítékot a tervek szerint a pécsi Pannon Power hőerőműnek adják át zöldenergia előállítására – mondta az osztályvezető, hozzátéve: amennyiben a térségben tervezett kiserőművek megvalósulnak, bővülhet a felvásárlói hálózat.


    
A most learatott területekről szólva elmondta: addig nem számolják fel az ültetvényeket, amíg  genetikai megújuló képességük ki nem merül. Ezt követően a terület könnyen visszaállítható mezőgazdaság
i művelésbe – jegyezte meg Jankó Gábor, hozzátéve: a társaság a kedvező tapasztalatok nyomán önerős beruházásként újabb intenzív termelésbe kezd. Olyan fafajtát telepítenek, amely nemcsak aprítékként, hanem ipari faanyagként is hasznosítható.

Forrás: MTI

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés