Hírek

Ömlik majd a pénz Tokajba, de kő kövön nem marad?

Százmilliárdot ígér 2020-ig a kormány Tokaj-Hegyaljának, és azt, hogy rendbe teszik végre a tokaji bort, hogy ne csak idehaza legyen világhírű.

Létrehozva:

|

Cserébe viszont kérnek is: olyan alapos átvilágítást, amit, ha azt a versenysportra ültetnénk át, könnyen a fokozott doppingvizsgálattal azonosíthatnánk. Az egész változás központi figurája nagy utat tett meg, hogy Csányi Sándor bizalmasából mára Lázár János köréhez tartozzon. Egyelőre egyáltalán nem világos, miért is kell a magánbirtoknak és pincészeteknek azt engedniük, hogy állami képviselők a termőföld vastagságától a borászat készlet- és fajtaanalízisétől a borászok szociológiai háttérvizsgálatáig, vagyis a pincétől a padlásig mindent lajstromba vegyenek. A Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa (a továbbiakban: HT) nem az a kimondottan sajtónyilvánosságot kereső szervezet. Tagjai közt ugyan zömmel jól csengő nevű borászok és birtokvezetők találhatók, de a tanács leginkább saját, belső ügyeivel birkózik, melyek ritkán mozdítják meg a média hírértékmérőjének mutatóját. Ezért is meglepő, hogy június végén Tokaj-Hegyaljával kapcsolatban a HT tette meg a nagy bejelentést. Ennek lényege, hogy az egész borvidéket még az idén átvilágítják (az ültetvényektől, a borászatok ingatlan- és eszközparkján és a pincékben tárolt borkészleteken át a korfa megrajzolásáig több dimenzióban), és az ebből keletkező információs adatbázis lesz a kiinduló pontja a térségre szabott Tokaj-Hegyalja Nemzeti Programnak. Vagyis ezen az adatbázison múlik, hogy a kormány által idénre ígért 33 (az évtized végéig összesen 100) milliárd forintos uniós és hazai forrásból milyen pénzeket hova, mire, kinél, hogyan csatornáznak majd be Hegyalján.

Indul az adatgenerátor

„Pont úgy érzem most magam, ahogyan az új aszúreceptúra kihirdetésekor, tavaly ősszel” – kezdi Mészáros László, a Disznókő borászat vezetője. Úgy érti, hogy „magyarosan, már megint mindent akarunk, és a semmiből húzzuk elő a minden problémát orvosoló szert. Pedig ez szinte soha nem így működik.” A csodaszer az a Tokaj-Hegyalja többdimenziós feltérképezését vállaló program, mellyel a tervek szerint fél év alatt végeznének. Kellő számú szakember, tervek és kontrollelképzelés híján első lépésben mindez önbevallással, egy monstre kérdőív kitöltésével indult el – a mintegy 50 oldalas dokumentumot a legtöbb általunk megkeresett szakember már megkapta. Az egész változás központi figurája nagy utat tett meg, hogy Csányi Sándor bizalmasából mára Lázár János köréhez tartozzon. Egyelőre egyáltalán nem világos, miért is kell a magánbirtoknak és pincészeteknek azt engedniük, hogy állami képviselők a termőföld vastagságától a borászat készlet- és fajtaanalízisétől a borászok szociológiai háttérvizsgálatáig, vagyis a pincétől a padlásig mindent lajstromba vegyenek.  Az adatgenerálás során felmérik a földeket, a szőlészetek, borászatok technológiai, gépészeti állapotát, a pincék készletét és állapotát, és még a szakemberállomány korfáját is megrajzolják. A tavaly decemberben elfogadott Tokaj-Hegyalja Fejlesztési Program keretében minden parcellát, összesen 11 ezer hektár földterületet vizsgálnak majd meg – olyan földet is, ahol akár 30-40 éve nincs már szőlő. Felmérik a termőterület állapotát, az adottságait, de még a termőréteg vastagságát, illetve a telepített szőlő korát, fajtáját, állapotát is. Erre leginkább azért van szükség, mert igazából senki nem tudja pontosan, hogy ma mekkora szőlőterületet művelnek meg a térségben. Így fordulhat elő, hogy miközben a térségről készült prospektusokban fel-felbukkanó adat, hogy az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház évente 9 ezer hektárról vásárol fel szőlőt, a helyi szakemberek inkább azt valószínűsítik, hogy az egész borvidéken jó, ha 5800-6000 hektárt tesz ki a megművelt terület.

Jóhiszeműség és temérdek pénz

Számos borásszal, birtokvezetővel beszéltünk az elmúlt egy hétben a témáról, akik kivétel nélkül azt mondták, elképzelhetőnek tartják azt, hogy a – cikk további részében bemutatandó – program hatására valóban emelkedik majd a tokaji bor ázsiója. Abban már kevesebben hisznek, hogy az egész kérdés – a kormány elképzeléseinek megfelelően – 2020-ig, és 100 milliárd forintból rendezhető volna. Arra azonban egyikük sem vállalkozott, hogy akár csak megsaccolja, ha valóban megérkezik 100 milliárd forint Hegyaljára, akkor az mire lehet elég. Az infrastruktúraépítés (de már egy egyszerű útépítés is) köztudottan temérdek pénzt képes elnyelni. De hasonló méretű kanállal mérik a szőlész-borász szakmában a magas szintű szakmai képzéseket is, ahogyan a globális marketing költségeit is. Ez utóbbival kapcsolatos hír, hogy a kereskedőház néhány hete 3 milliárd forint értékű szerződést kötött a Claessens International márkatanácsadó céggel, mely korábban a Chivas Regal és Johnnie Walker whiskyket, valamint a Mumm pezsgőt is népszerűsítette. Ennek, ahogyan az egész Tokaj-Hegyalján zajló változásnak központi figurája Tombor András, a TK felügyelőbizottságának elnöke.

Titkokat rejtő pincék

Az átvilágítás fontos fejezete, hogy a HT képet akar kapni arról is, mi minden van ma a tokaj-hegyaljai pincékben. Ennek érdekében minden termelő borkészletét lajstromba veszik (borfajtára, mennyiségre és minőségre is szűrve), és bár első körben ezeket az adatokat is a kérdőíven gyűjtik be, azonban lesz majd ötfős felügyelő, ellenőrző testület is. Elvileg bárki pincéjébe bemehetnek majd, ott ellenőrizhetnek, mintát vehetnek, és be is vizsgáltathatják az egyes tételeket, de hogy kik kapnak ilyen jogosítványt, és hogy kötelezhető-e bárki arra, hogy kinyissa előttük a pinceajtót, arra Prácser Miklós, a HT nem tudott válaszolni. Pedig azt ő is tudja, hogy a készletnyilvántartás kényes téma: azt mérettől függetlenül, minden pince titokként kezeli. Kedden, a hegyközségi tanácsülés előtt a tagok e témában egymás közt is csak barkochbáztak. Nem világos, hogy mi biztosítja a leendő bizottság(ok) elfogulatlanságát, azt, hogy a felméréssel a HT-nél egy kézbe kerülő adatok ne kerülhessenek nyilvánosságra, és az sem, hogy dönthet-e úgy bárki, hogy még a pályázati indulás sem ér annyit, hogy kitöltse a kérdőívet.

Ha szirup, akkor tokaji helyett zempléni lesz a bor

A készletnyilvántartás esetleges tabudöntése mellett azonban a pincék átvilágításának van más kényes vetülete is. Az ilyen ellenőrzések ugyanis szolgálhatnak olyan célt is, hogy a tokaji borokkal szemben végre kritériummá válhasson a hozzáadott cukorsűrítmény tiltása. A jelenleg csak az aszúkészítés során érvényes szirupmentességi regulák kiterjesztése ugyanis súlyos gazdasági kérdést hoz majd felszínre, mivel az eredendően gyenge minőségű, de nagy tömegben készülő borokat kizárná a Tokaji márkából, és egyetlen menekülési utat jelölne ki, az átcímkézést. Azt, hogy Tokaji helyett Zempléni legyen a bor neve, utóbbi esetében továbbra is megengedve a szirup használatát. Ezzel a Tokaji bor kategóriát „minőségileg alulról zárnák” ugyan, ezzel közvetlenül katalizálva a „megtisztulást”, de azt is látni kell, hogy az tömegeket hoz a jelenleginél rosszabb helyzetbe, hogy a Zemplénit nem lehet Tokaji áron értékesíteni. Ez pedig lavinaszerű átrendeződést indíthat el, így nem meglepő a háttérben komoly erők is dolgoznak az elképzelés felpuhításán is.

Három kaszt, három paraméter

Prácser Miklós szerint azért fontos felmérni a földek mellett a borászati infrastruktúrákat is, mert tudniuk kell, hogy „főként a kis-, és közepes birtokokon mi van, és hogy mire volna szükség”. Ez alapján a HT három kasztra osztotta egész Tokaj-Hegyalját. Az egyikbe – egyedüli nagyüzemként – a Tokaj Kereskedőház (TK) került. Az elnök el is hadarja, hogy a fejlesztési program szűrőjén keresztül a TK-nak az üzemméretéhez képest nincs megfelelő technológiai felkészültsége a célok eléréséhez, és hogy „miközben a szakmai tudás a minőségi forradalomhoz adott, nincs átfogó marketingje sem”. A második halmazba az átlagosan 50-80 hektáron gazdálkodó középbirtokok kerültek (olyan ismert borászatok, mint például a Szepsy, a Disznókő, a Hétszőlő, az Oremus) ahol a prognózis szerint a szakmai tudás és a technológiai szükséglet is túlnyomó részt adott, de a marketingből itt is többre volna szükség. A harmadik kasztba a zömmel 8-10 hektártól hektáros kisbirtokokat sorolták; itt a több tucat szereplőnek nagy valószínűséggel mindhárom területen komoly pótlásra lesz szüksége. Kovács Tibor, a Hétszőlő birtok birtokigazgatója úgy látja, hogy alapvetően nem a közepes vagy nagyobb birtokokkal, és a több tucat manufakturális, kézműves borokat készítő, kisbirtokkal van az igazi probléma, mivel ezek zömmel kompakt egységként működnek, eleve a piacra termelés volt a céljuk, és így mind tisztában kerültek a lehetőségeikkel. „Nincs generális problémájuk – már azon túl, hogy sokkal többet kellene bormarketingre költeniük" – mondta. A baj onnan ered, hogy ők összesen legfeljebb a borvidék 15 százalékát jelentik, a többiek viszont jó, ha ugyanott járnak, mint 20 évvel ezelőtt.

Hagyjuk a csudába a víziókat, mi lesz az idei szürettel?

Az újjáépítési terv következő fontos tézise, hogy az állami földalap tevékenyen részt vegyen a munkában. Ez azt jelenti, hogy az állam vételi szándékot jelent majd be bizonyos földterületekre. Főként a most még parlagon lévő, de az állapotfelmérés után értékesnek bizonyuló földterületekről van szó, ezek borászati reaktiválása lenne a tokaji életpályamodell bázisa. Ide nyernének meg új szakembereket, friss erőt és szaktudást azzal, hogy a bérbe adott földeken kiemelten támogatnák a birtokok felfuttatását. "Nagyon szép tervek, de Tokaj-Hegyalján eddig még soha nem az volt a valódi kérdés, hogy mi lesz 5-10-25 év múlva, hanem az, hogy mi lesz az aktuális szürettel” – kontrázza meg a víziót egy Tolcsva közeli szőlőültetvény tulajdonosa. Állítja, az idén is ott tartanak, hogy valójában senki nem tudja, mi lesz az idei termésével. A kereskedőházból megpendítették, hogy az idén sokkal kevesebb szőlőt vásárolnak fel, ráadásul tiltottá vált a borvidékről a szőlőkivitel. Utóbbi az össztermés 30 százalékát tette ki, így elképzelhető, hogy akár 100 ezer mázsa eladatatlan szőlő érik a tőkéken.

Forrás: hvg.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook