Hírek

Mindent tud majd a tagokról az agrárkamara

A Vidékfejlesztési Minisztérium tegnap benyújtotta a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló törvénytervezetet.

A jövőben egyetlen országos kamara lesz az agrárszektorban, a korábbi önálló megyei szervek a vonatkozó törvényjavaslat elfogadását követő hónapokban jogutódlással beolvadnak az új szervezetbe, amelynek a termelők és feldolgozók kötelezően a tagjai lesznek. A normaszöveg alapján azonban nem egyértelmű, hogy például a kiskereskedelmi szereplők milyen mérethatárig tartoznak majd a kereskedelmi és iparkamarákhoz. A javaslat bevezetné a gazda fogalmát, a Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel, székhellyel vagy telephellyel rendelkező, agrárgazdasági tevékenységet folytató természetes személyeket és egyéni vállalkozókat értve alatta.

A korábbi információkhoz képest újdonság, hogy a kötelező tagság miatt a tagnyilvántartás vezetéséért az érintetteknek ötezer forintos kamarai hozzájárulást kell fizetniük, az azonban nem derül ki, hogy ez egyszeri vagy évente fizetendő költség lesz-e, illetve milyen szankcióval jár a megfizetés elmulasztása. A kamara a tagok gazdasági tevékenységéről nyilvántartást vezet majd, a tagok tulajdonában vagy használatában lévő termőföldre, gépekre, eszközökre, épületekre, építményekre, mezőgazdasági vagyoni értékű jogokra, továbbá a vállalkozás gazdaságszerkezetére, feldolgozókapacitásaira vonatkozó adatokat − üzleti titokként − kezeli majd.

A tagoknak a későbbiekben a − várhatóan jövő áprilisra létrejövő − kamara alapszabályában meghatározott, gazdasági súlyuk szerint sávosan eltérő tagdíjat is meg kell fizetniük, ami adók módjára behajtható köztartozásnak minősül majd. A kamara bevételeit gyarapítanák az ellátandó köz- és igazgatási feladatokért a költségvetésből kapott források is. A közfeladatok között azonban több homályos pont is akad, a javaslat nem részletezi, hogy mire utal, amikor a külön jogszabályban meghatározott esetekben vezetendő nyilvántartásról vagy a szükséges igazolások, bizonyítványok, okmányok kiállítása, hitelesítése, illetve éppen a közreadandó kereskedelmi "szokványokról" beszél, de nem utal a leendő minősítő és ellenőrzési rendszerek tulajdonságaira sem.

 
A kamarát az öt évre választott elnök mellett négy alelnök és 20 tagú elnökség vezetné, a törvényességre pedig a háromtagú ellenőrző bizottság ügyelne. A tervezet szerint a kamara a tagok számára ingyenes és fizetős szolgáltatásokat is nyújthat, az előbbiek túlnyomó részét azonban csak 2013 áprilisától igényelhetik az érintettek.

Forrás: Napi Gazdaság

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés