A szilva növényvédelmi kérdései

fotó: pixabay.com

A levéltetvek viszonylag „válogatós” kártevõk, mert csak a friss, zöld növényi részeket, a leveleket kedvelik, így a hõmérséklet növekedésével, a levelek kiterülésével számítanunk kell a levéltetvek felszaporodására. A levéltetvek nagyon érdekes élõlények, hiszen sokan nem tudják, hogy a levéltetvek elevenszüléssel szaporodnak. Ez a folyamat az egyes levéltetû fajoknál eltérõen zajlik, így részletesebben szaporodásukra nem térünk ki. 

A levéltetveket mindig a levél fonákokon találhatjuk, ahogyan a sárga szilva levéltetût is és a hamvas szilva levéltetût is. Kártételük egyrészrõl a levelek szívogatása, amivel súlyos esetben csökkenhet az asszimilációs felület, de nagyobb veszélyt jelent a vírus hordozó képességük. A vírusos (szilvahimlõ vírus) fák leveleinek szívogatásával fertõzõképesek lesznek a levéltetvek, amelyet az újabb fák szívogatásával, az egészséges egyedeket is képesek a vírussal megfertõzni. Az ellenük való védekezés éppen ezért kiemelt fontosságú. 

A szilvamoly – nevéhez – hûen a szilva termését károsítja. A szilvamoly lárvája okozza a kárt, hiszen az a termés belsejében táplálkozva károsítja azt. A kártevõ (kifejlett lárva telel át) már az éretlen szilvát is képes károsítani, a fiatal lárvák a zöld termésekbe berágva magukat a termés lehullását is elõidézhetik. A károsított termést a lárvák bejárati nyílása, illetve a sárgás ürülék maradványok is jelzik. A vegetációs idõben 2 nemzedék is kifejlõdhet, ezek elválasztását és a várható lárva kelést szex-feromon csapdák segítségével határozhatjuk meg.

fotó: pixabay.com

A pajzstetû fajok sok esetben nagy fejfájást okozhatnak a kertészeknek. A nehézséget az adja, hogy több faj is károsíthatja a fás növényeinket, de azok fejlõdése nagyban különbözik, így azok ellen csak akkor lehetünk sikeresek, ha az adott pajzstetû faj biológiáját nagyon részletesen ismerjük. Elsõ lépésként érdemes a pajzstetvek külalakjáról is tájékozódni, hogy azt pontosan beazonosíthassuk. Kártételük – hasonlóan a levéltetvekhez – a növényi részek szívogatásából ered, amely rontja a fák kondícióját és a mézharmat kibocsátás során a korompenész is megtelepedhet a fákon, terméseken. Ennek a fajnak évente 1 nemzedéke fejlõdik ki és lárva állapotban telel a fás részeken. A tavaszi ébredés során a lárvák a védettebb helyekrõl melegebb növényi részekre másznak elõ, ahol gyorsan fejlõdésnek indulnak. A hímek április végére, a nõstények májusra fejlõdnek ki, melyet a tojásrakás folyamata követ. A lárvák kelése július elejétõl várható és nagyon elhúzódik, de ezek a lárvák már telelõhelyet keresnek a fás részeken. A fejlõdési menet alapján jól látszik, hogy a termelõ a tavasszal a lárvák elõbújása idején kell, hogy védekezzen. Ezzel együtt nemcsak az adott évi károsítást elõzi meg, hanem az áttelelõ lárvákat is gyérítheti. 

A piros gyümölcsfa takácsatka sok más gyümölcsfaj mellett a szilvát is kedveli. Az atkák szabad szemmel csak nehezen láthatók, azok pontos azonosítására nagyítóra, mikroszkópra lehet szükség. A faj a nevét az áttelelõ piros színû tojásairól kapta. A tavasz folyamán tehát a tojások kikelése után a mozgó lárvák ellen érdemes a védekezést indítani lehetõség szerint még akkor, amikor a fák lombja kifejlõdés elõtt/közben van. Évente akár 5-6 nemzedék is kifejlõdhet, így érdemes már tavasszal nagy hangsúlyt fektetni annak megfigyelésére és az esetleges kezelésre is. 

 A gyümölcsdarazsak is meg tudják nehezíteni a kertészek életét. Gyümölcsdarazsak közül a szilvánál a poloskaszagú szilvadarázsnak van különösen nagy jelentõsége, mert a darázs lárvája a fiatal terméseken rágja be magát a maghoz. A lárva belülrõl károsítja a termést, amely súlyos esetben gyümölcshulláshoz is vezethet. 
A kórokozók közül a szilvahimlõ vírus a szilvatermesztõk egyik rémálma. Ellene elsõsorban vírusmentes szaporítóanyaggal lehet védekezni. Jelei szemmel jól láthatóak: a leveleken sárgás kör-elnyúlt kör alakú sárgás foltokat láthatunk. A termés húsa a magház körül bordós-barnás lesz. A vírus a fák kondícióját is rontja amellett, hogy a termések külalakját és ízét is negatívan befolyásolja. 

Ahogyan a többi csonthéjas fajt, a Monilinia fajok a szilvát is károsíthatják. Ezeken a fajokon túl a csonthéjasokon általában elõforduló sztigminás levéllyukacsosodás a szilván is elõfordulhat. Errõl a betegségrõl részletesen az õszibarack, kajszibarack növényvédelmével kapcsolatos írásban olvashatnak. 
A szilva polisztigmás levélfoltosság – ahogyan a neve is jelzi – bordós-barnás foltokat képez, sárgás szegéllyel a szilvafák levelén. A gomba a lehulló lombban telel át, tavasszal onnan indul el a fertõzés, az újonnan kialakuló leveleken. 

Léteznek a biológiai folyamatait tekintve igen speciális kórokozók is az élõvilágunkban. Erre jó példa a szilvarozsda. A szilvarozsda önmagában csak szilván nem tud fennmaradni, mert azon nem képes áttelelni. Ahhoz, hogy képes legyen átvészelni a telet a kórokozó, szükség van egy ún. köztes gazdára. A szilvarozsda csak szellõrózsán, annak rügyeiben és a lehullott levélen képes áttelelni, ahonnan aztán tavasszal újra fertõzni tud. Amennyiben nincsenek a közelben szellõrózsa fajok, ezzel a kórokozóval nem kell külön, kiemelten foglalkozni. 

A tafrinás betegség elsõsorban az õszibarack kapcsán juthat eszünkbe, de tafrinás betegséget a szilván is találhatunk. A tafrinás betegség okozza a bábaszilvát a fákon, amelyek magyarázhatatlanul összetöppednek, és folyamatosan romlik a fák kondíciója is. 

A szilva növényvédelme nem egy egyszerû folyamat, azon további specializált károsítók is megjelenhetnek, így a szakirodalom ismerete nélkül nem érdemes komolyan elkezdenünk a szilva növényvédelmét sem. 

agrotrend.hu / Benedek Borbála