Hírek

Új logisztikai központot épít a Zoll-Platz Kft. Szeged határában

Uniós támogatással, mintegy 1,4 milliárd forintos beruházással új raktárközpontot épít a vámügynöki és logisztikai szolgáltatást nyújtó Zoll-Platz Kft. Szeged határában – közölte Csonka Péter ügyvezető igazgató szerdán.

A 313 millió forint támogatással, jövő nyárra elkészülő beruházást bemutató sajtótájékoztatón a szakember elmondta: a pandémia miatt az ellátási láncokban jelentkező problémák következményeként egyre nagyobb az igény a helyben raktározásra.


Forrás: zoll-paltz.hu

A Zoll-Platz Kft. ezekre az igényekre reagálva döntött úgy, hogy új logisztikai központot alakít ki Szeged határában, a Sándorfalvi út mellett. A terület az M43-as és M5-ös autópályához egyaránt közel található és határán egy, a Szeged-Hódmezővásárhely vasútvonalhoz kapcsolódó iparvágány halad.

A beruházás első ütemében egy 2890 négyzetméteres szendvicspanelből készülő épületet alakítanak ki, melyben a raktározásra alkalmas területek mellett irodai és szociális helyiségek is helyet kapnak. Öt, a kamionok rakodására alkalmas dokkolóval ellátott épületre három, 50 kW-os napelemes rendszer kerül, amelyek a központ és a parkolókban telepítendő elektromos töltőállomások energiaigényét is fedezik majd.     

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a fejlesztés második ütemében egy 2500 négyzetméteres raktár építését tervezik. A fejlesztés költségeit az uniós támogatás mellett saját forrásból és Széchenyi beruházási hitelből fedezik. Az ingatlan kivitelezője a hódmezővásárhelyi Szám-Adó Kft. – ismertette Csonka Péter.

A Zoll-Platz Kft., mint vámügynökség 1991 óta szolgája ki ügyfeleit. A több mint 120 alkalmazottat foglalkoztató, teljes körű vámügyintézést végző cég üzemelteti Csongrád-Csanád megye egyetlen vámudvarát, és kirendeltséget működtet az udvari, tompai, röszkei és záhonyi határátkelőhelyen, és raktározási, logisztikai szolgáltatásokat is nyújt partnereinek.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint közvetve és közvetlenül magyar magánszemélyek tulajdonában álló Zoll-Platz Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele tavaly 2,181 milliárd forint volt, ez 10 százalékkal haladta meg a 2020-ast. A vállalkozás 2020-ban 220, tavaly 323 millió forint adózott eredményt ért el.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés