Hírek

Tömegesen virágzik a réti iszalag és a kék atracél

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság két, egymástól távol fekvő területén is kékes, lilás virágözönben lehet részünk. A Maros-ártérben a réti iszalag, a Kígyósi-pusztán a kék atracél virágzik.

A bájos réti iszalag legnagyobb tömegben a Maros mellett a Bekai-legelő ártéri mocsárrétjein fordul elő, de az árvízvédelmi töltések tövében is megtalálható. „Az évek óta folyó, szürkemarhákkal történő legeltetés hatására sikerült visszaszorítani az invazív gyalogakácot, így az őshonos réti iszalag is élettérhez jutott. Néhol csak kisebb csoportokban, másutt több négyzetméteres, egybefüggő foltokban fordul elő” – írja a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság (KMNPI) honlapja.

Fotó: Marik Pál

A védett kék atracélból több ezer tő virágzik ezekben a napokban a Kígyósi-pusztán, és évről-évre egyre több van belőlük. A faj jelentőségét növeli, hogy egy rovarfaj életében kulcsfontosságú szerepet játszik. Kizárólagos tápnövénye ugyanis a fokozottan védett atracélcincérnek. „Ez az aprócska rovar nemcsak táplálkozás, hanem szaporodás terén is kötődik a kék atracélhoz: petéit a növény szárába rakja, ott fejlődnek ki a lárvái és nagy valószínűséggel a gyökerében bábozódik” – írja a KMPI honlapja.

Fotó: Sallainé Kapocsi Judit

agrotrend.hu / Turista Magazin

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés