Hírek

Sokba kerülhet a rossz adminisztráció a halászoknak

A fogási naplók leadási határideje mellett, bizonyos halfajok tilalmi idejére is figyelni kell.

Létrehozva:

|

Fontos dátum 2019. március 1. napja is, hiszen a már érvényben lévő csukafogási tilalom mellett másik négy halfaj tilalmi ideje is megkezdődik – hívja fel a horgászok figyelmét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.


A nyakunkon van február vége és ezzel együtt a 2018. évi fogási naplók leadási határideje is – fotó: MTI

A dokumentumot vagy ott adhatják le, ahol a korábbi állami jegyet váltották, vagy ahol az új kiváltását tervezik.

A naplók alapján történik a fogási adatok rögzítése és feldolgozása, melynek célja az elmúlt évben halgazdálkodási vízterületekről kifogott halak mennyiségének megbecslése.

A tényleges halfogási eredmények pontossága leginkább magukon a fogási naplót vezető személyeken múlik, azaz hogy valóban bevezetik-e a fogott halak adatait a naplóba és azt összesítve leadják-e a megfelelő helyen.

A napló vezetésének elmulasztása mindenképp kockázatos, ha ugyanis egy halőri ellenőrzés során hiányosságokra derül fény, a horgásznak vagy halásznak nemcsak az állami horgász- vagy halászjegyét vonják vissza, de

a pénzbírságon felül a halfogási tevékenységtől való eltiltásra is számíthat.

Március elsejével a már tartó csukafogási tilalom mellett másik négy halfaj tilalmi ideje is megkezdődik. Ezek a fajok

  • a fogassüllő,
  • a kősüllő,
  • a balin és a sügér.

Mindegyik halfaj számára nagyon fontos, hogy ebben az érzékeny időszakban ne háborgassák őket, így

biztosítva számukra az eredményes szaporodás lehetőségét!

A sügér tekintetében amellett, hogy március 1-jétől két hónapig nem lehet rá horgászni.

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook