Hírek

Megtalálták a világ legősibb temetkezési helyét és sírjait

A Dél-afrikai Köztársaságban az őstörténet legrégebbi sírjainak felfedezéséról számolt be hétfőn Lee Berger világhírű paleontológus; a felfedezés révén legalább százezer évvel korábbra datálhatók a temetkezési szokások első nyomai.

A mintegy harminc méterre a föld alatt, egy keskeny folyosóhálózat végén elhelyezkedő fülkékben magzatpózba összezsugorított formában az ember távoli rokonainak megkövült maradványaira bukkantak a 2018-ban elkezdett ásatások során, írta az Infostart. A felfedezők megállapították, hogy a lyukformájú sírokat a kiásott földdel visszadugaszolták, amiből arra következtettek, hogy az őskori holttesteket szándékosan temették el.

"Az emberformájúak esetében valaha feljegyzett legrégebbi temetkezésekről van szó, amelyek legalább százezer évvel korábbiak a Homo sapiens temetkezéseinél" – állítják a tudósok tudományos lektorálás előtti cikksorozatukban, amely a lektorálás után az eLife című tudományos folyóiratban jelenik meg.

Az ásatásokat a Johannesburgtól északnyugatra fekvő, az emberiség bölcsője néven ismert, az UNESCO világörökségi listáján szereplő régészeti helyszínen végezték. Az eddig feltárt legrégebbi temetkezési helyek – egyebek mellett a Közel-Keleten és Kenyában – körülbelül az időszámítás előtt 100 000 évre datálódnak, és a Homo sapiens maradványait tartalmazzák.

A dél-afrikai sírok az i.e. 200 000 – 300 000 közöttiek, és a Homo naledi nevű, kistermetű (mintegy másfél méter magas), narancsnagyságú aggyal rendelkező emberféle maradványait őrzik. A Homo naredi, amelynek a Lee Berger általi felfedezése már megkérdőjelezte az emberiség evolúciójának lineáris értelmezését, továbbra is rejtély a tudósok előtt.

A Homo naledi a több millió éves lények jellemzőivel – mint a primitív fogazat és a mászásra alkalmas combok – rendelkezett, ugyanakkor a lába hasonlított a mostani emberéhez, és a kezével képes volt az eszközhasználatra. "A felfedezések azt mutatják, hogy a temetkezési szokások nem korlátozódtak a Homo sapiensre vagy más, nagyméretű aggyal rendelkező emberfajtákra" – állítják a tudósok.

Fotó: Lee R. Berger

Ezt az elméletet, amely szembemegy azzal az általánosan elfogadott elgondolással, amely szerint a halál tudata és az ide sorolható szokások az emberrel kapcsolatosak, Lee Berger már 2015-ben felvetette, amikor bemutatta a világnak a Homo naledit. Az elmélet már akkor nagy vihart kavart, számos szakember megkérdőjelezte a médiában népszerű, a National Geographic támogatását élvező amerikai paleontológus tudományos alaposságát.

"Ez túl sok volt akkoriban a tudósoknak" – mondta egy interjúban az AFP francia hírügynökségnek Lee Berger. Továbbra is "meggyőződésük volt, hogy mindez a nagy aggyal kapcsolatos, és a közelmúltban, kevesebb mint százezer éve történt" – magyarázta. "Most eljutottunk arra a pontra, hogy elmondhatjuk a világnak, ez nem igaz" – mondta az 57 éves felfedező, aki szerint hegyes vagy éles szerszámmal a sírok falába vésett mértani jelképeket is találtak. A négyszögeket, háromszögeket és kereszteket szerinte tudatosan vésték a lesimított felületre.

Carol Ward, a missouri egyetem antropológusa úgy vélte, hogy "ezek az eredmények, ha megerősítést nyernek, potenciálisan nagyon fontosak lehetnek". A kutatók régóta társítják a tűzgyújtás, a vésés vagy a festés képességét a modern ember agyi képességével, mint például a cro-magnoni emberével.

A felfedezésekben részt vevő Augustín Fuentes, a princetoni egyetem antropológusa szerint a temetkezés, az értelem és a művészet jóval korábbi eredetű és bonyolultabb lehet, mint gondolnánk, és feltehetően nem csak az emberre jellemző.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés