Hírek

Lézerfénnyel a borhamisítás ellen

Lézerfény terjedésének mérésével sikerült kimutatniuk a borok hamisítását a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Salernói Egyetem kutatóinak – derült ki a Processes folyóirat tanulmányából.

Bár a borok hígítással és cukor hozzáadásával történő hamisítása egyáltalán nem ritka jelenség, azt még a szakemberek is csak becsülni tudják, hogy ez az illegális tevékenység mennyi terméket érint és mekkora kárt okoz a bortermelőknek  írja az OTP Agrár. Rendkívül nagy igény van tehát azokra a módszerekre, melyek révén a borok eredetének és minőségének ellenőrzése minél egyszerűbben, gyorsabban és hatékonyabban működhet.

A lézertechnikát korábban főként gyümölcsök érésének vizsgálatára vagy a joghurtok gyártása közben hívták segítségül a szakemberek, most azonban kiderült, hogy ez a módszer áttetsző folyadékok vizsgálatára, azaz borok minőségének ellenőrzésére is használható. A kísérleteket Soós János – a Szőlészeti és Borászati Intézet Borászati Tanszékének doktorandusza – aszú hamisításának elektronikus nyelvvel történő vizsgálata alapozta meg – értesült az Agro Napló.

Fotó: wikimedia

„A laboratóriumi kísérletek során szekszárdi Portugieser és etyek-budai Sauvignon Blanc borokhoz vizet és cukrot, valamint ezek kombinációját adagoltuk, modellezve ezzel a borhamisítás leggyakoribb formáit. Ezt követően közeli infravörös spektroszkópián, valamint lézer fény terjedésének vizsgálatán alapuló eljárások segítségével igyekeztünk kimutatni a mintákban a hamisítás tényét” – mutatott rá Hencz Anita, a tanulmány első szerzője, a MATE és a Salernói Egyetem közös oktatási programjának MSc-hallgatója.

„Olyan közeli infravörös spektroszkópián alapuló eljárást sikerült ugyanis létrehozni, amely fehér és vörös bornál is képes kimutatni az eltéréseket, 0,59% hozzáadott cukor és 6,85% víztartalom becslési hibával. Lézer segítségével pedig a cukorral kezelt mintákat (hullámhossz függvényében) 93–100%, a vízzel higított mintákat pedig mintegy 77% pontossággal tudtuk azonosítani, az első eredmények tehát rendkívül biztatóak” – hangsúlyozta Dr. Baranyai László egyetemi tanár, a MATE Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet kutatója.

Az új felismerés alapját az adja, hogy a borban lévő összetevők a fény infravörös tartományában saját ujjlenyomattal rendelkeznek. A kutatók ezekben a lenyomatokban találtak egy olyan ismertetőjegyet, ami az összes bortípusban segíthet feltárni a hamisítást.

agrotrend.hu / OTP Agrár

Tovább olvasom

Támogatók

 
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés