Hírek

Lenyelte a halászt egy bálna, már jobban van

30-40 másodpercig tartott a mélysötét rettegés.

BBC híre szerint bekapott egy amerikai homárhalászt – nevesül Michael Packardot – egy bálna, ám aztán úgy döntött, mégis kiköpi, írta az Infostart.

A férfi 40 éve űzi ezt a foglalatosságot, de még csak hasonló élménye sem volt soha: pénteken társával hajóztak ki, amikor úgy gondolta, merül egyet, búvárfelszerelésben. Jók voltak a látási viszonyok, ezért volt neki furcsa, hogy amikor vízbe ugrott, minden elsötétült és egy nagy ütést érzett. Az 56 éves férfi először azt hitte, cápatámadás áldozata lesz, aztán rájött, hogy nincsenek fogak sehol, innen gondolta, hogy egy bálna szájában lehet.

Fotó: Unsplash.com

Élete végét várva azonban egyszer csak kiugrott a bálna a vízből, és a fejét rázva kiköpte a férfit.

Az egész 30-40 másodperc hosszú lehetett, társa végignézte a történteket. A hosszúszárnyú bálnák rendszeresen óriásira tátják a szájukat, hogy a létező legtöbb kisebb halat bekapják egyszerre, ezért tengerbiológusok szerint a bálna nem az emberre vadászott, hanem véletlenül került csak épp egy nagyobb zsákmányszerzés közben az útjába – olvasható a 444 összefoglalójában.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés