Hírek

Kilőhet a magyar vízipar

Világszerte ismert és elismert a magyar vízipar, ám ahhoz, hogy nemzetközileg még inkább „kilőhessen”, orvosolni kellene az ágazat alulfinanszírozottságát, valamint mérsékelni a szektor adóterheit – mondta a Figyelőnek Haranghy Csaba, a Magyar Vízipari Klaszter Kft. ügyvezetője, aki korábban kétszer is – összesen 15 éven át – volt a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója.

Matolcsy Györgytől Róna Péterig szinte mindenki a vizet tartja Magyarország egyik lehetséges kitörési pontjának. A víz azonban nehéz és sérülékeny, nem lehet messzire elszállítani, csak az Evian palackjainak árszintjén – írja cikkében a Világgazdaság. Az alatt nem éri meg elvinni például a Távol-Keletre, ezért a technológiával és a tudással kell üzletelni” – avatta be a Figyelőt a magyar vízipari export lehetőségeibe Haranghy Csaba, aki a jelenleg tíz céget tömörítő Magyar Vízipari Klaszter Kft. ügyvezetőjeként egyengeti a közös üzleti fellépés hatékonyságát valló társaság külföldi útját.

Széles spektrum

„Nagy vevőknek egy kézből megoldjuk az összes vizes problémáját” – így szól a klaszter marketingfilozófiája, amely azon alapszik, hogy az együttműködésben részt vevő vállalatok profilja igen szerteágazó. Mint a nekünk nyilatkozó szakembertől megtudtuk, a kft. zászlóshajója a Fővárosi Vízművek Zrt., amely már 39 víztisztítót épített meg szerte a világban, jórészt az ő vezérigazgatósága alatt. S noha a Fővárosi Vízművek egy meglehetősen nagy részvénytársaság – többek közt kiváló kútépítő leányvállalata van –, így sem tudja felölelni a teljes spektrumot, mert nem folytat például hidrogeológiai kutatásokat.

A Magyar Vízipari Klaszter azonban igyekszik mindenre kiterjedő szolgáltatást nyújtani – magyarázta a több mint húszévnyi tapasztalattal felvértezett ügyvezető, aki egy kommunikációs szakember hasonlatát kölcsönözve úgy fogalmazott: egy repülőgép-anyahajóként kell elképzelni őket, amelyen szinte minden feladatra vannak repülők, kisebbek és nagyobbak egyaránt.

Így a tagjaik között van kútszakértő cég, hidrogeológus-csapat, üzleti folyamatok szervezését végző vállalat – az egyik legfontosabb termékkörük ugyanis a változásmenedzsment –, továbbá térinformatikai, technológia- és berendezésfejlesztő, szennyvíztelepeket építő, valamint vízveszteséggel, hálózati hibák keresésével foglalkozó cég. Ha az ágazatban érintett három-négy, Magyarországon működő multinacionális társaságtól elvonatkoztatunk, akkor kijelenthető, hogy a klaszter vállalatai adták a vízipari export döntő hányadát – jelentette ki Haranghy Csaba, felelevenítve, hogy olyan cégeket próbált bevonni ebbe az együttműködési formába, amelyek kellő vitalitással és hozzáadott értékkel rendelkeznek. Ám – mint fogalmazott – túl nagyra nőttek. A 33 tagvállalat között számos súrlódás volt, ráadásul akadtak, „akik csak ültek a szekéren, nem húzták azt”. Ezért megújulást hirdettek, és a folyamat végeredményeként most tízen vannak.

A patrióta szemléletű kft.-ben csupán olyan társaság lehet tag – egyúttal tulajdonrészes –, amely többségi magyar kézben van, idehaza döntik el a stratégiáját, s magyar a menedzsment zöme. „Nálunk üzemi demokrácia működik, senki sincs elnyomva, minden részt vevő cégnek egy szavazata van” – jellemezte magukat az ügyvezető, aki a tulajdonában lévő Budapest Hydro Fejlesztő Kft. révén is érdekelt a kooperációban.

Kiemelte: szemben például a MaVíz Magyar Víziközmű Szövetséggel, amely deklaráltan nonprofit, érdekérvényesítő céllal létrejött szakmai szervezet, a klaszter egyértelműen nyereségorientált. Legnagyobb tagjukkal, a Fővárosi Vízművekkel kapcsolatban fontosnak nevezte, hogy külföldről nézve a zrt. – noha százszázalékos önkormányzati tulajdonban van – állami vállalatnak számít, a klaszter viszont nem, és ez sokkal nagyobb rugalmasságra ad lehetőséget.

Fotó: Shutterstock

Integráció

A vízipari klaszter célországai elsősorban délkelet-európai, posztszocialista és kelet-ázsiai államok. Tevékenységük – tagságuk sokszínűségéből adódóan – széles skálán mozog: foglalkoznak válság- és változásmenedzsmenttel, térkép-digitalizációval, megoldásokat kínálnak vízveszteségi és energiahatékonysági kérdésekre, s természetesen különböző vízipari kivitelezési munkákat is vállalnak.

Egy adott ország piacát megdolgozni azonban nagyon nehéz feladat. Általában három-öt évig tart felépíteni a márkát, elnyerni a bizalmat, aztán még esztendőkbe telik maga a szerződéskötés – mutatott rá Haranghy Csaba, aki a jelenleg futó projektjeik közül kiemelte szerbiai és észak-macedóniai részvételüket a vízveszteséget csökkentő, illetve az energiahatékonyságot javító beruházásokban. Utóbbi azért fontos – jegyezte meg –, mert általában egy vízmű a második-harmadik legnagyobb áramfelhasználó egy városban, ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen energiahatékonysággal működik.

A szintén a portfóliójukba tartozó Kelet-Ázsiában nagy harc folyik a piacszerzésért, ám mivel Magyarországnak igen jó a híre a víziközmű-összevonás lebonyolításának a terén, és a Távol-Keleten mind a műszaki, mind a szervezeti integráció probléma, a magyar cégeknek jók az esélyeik – mondta az üzletember. Emellett a víztisztaság is jelentős gond Ázsiában, így ezen a területen szintén adódnak üzletkötési lehetőségek.

Viszont felhívta a figyelmet arra, hogy a vízgazdálkodást ott is biztonságpolitikai kérdésnek tekintik, ezért nagy bizalmat kell kivívni ahhoz, hogy megbízást kapjon tőlük egy külföldi.

A szakember megemlítette továbbá, hogy az egyik legjobb marketing az ingyenes támogatás, amelyre jó példa, hogy a Fővárosi Vízművek csapata az Indiai-óceánt sújtó 2004. decemberi szökőár után humanitárius segítséget nyújtott Srí Lankán, később pedig már a magyar részvénytársaság rekonstruálhatott két víztisztítót a szigetországban.

Alulfinanszírozottság

A vízipar azonban Magyarországon sajnos a radarképernyő alatt van, és bizony a huszonnegyedik órában vagyunk: alulfinanszírozott a szektor, rosszak a bérek, kevés fiatal jön az ágazatba, sok ifjú diplomás megy külföldre. A tarsolyunkban van a marsallbot, de ha nem lépünk, akkor ott is marad

– vázolta aggodalmait az ügyvezető, aki szerint komoly válaszút előtt áll az iparág, és csak akkor lőhet ki, ha élni tud a lehetőségeivel. Az alulfinanszírozottságról azt mondta: nem a rezsicsökkentéssel van baj, hanem a magyar vízipart is erősen sújtó vezeték- és energiaszolgáltatói különadóval. A 9 százalékos társasági adó és a 31 százalékos energiaszolgáltatói különadó együtt 40 százalékot von el a nyereségből – mutatott rá.