Hírek

Heteken belül Magyarországra érkezik Ferenc pápa

Április végén, húsvét után érkezik, amint arról korábban beszélt is.

A Fidesz és a KDNP Balatonfüredre kihelyezett frakcióülésén kérdésre válaszolva erősítették meg a frakcióvezetők a katolikus.ma információit: április végén valóban Magyarországra látogat Ferenc pápa.

A látogatást másfél éve tervezik, és idén húsvét után kerül sorra.

Fotó: MTI

A pápalátogatás programja még nem végleges, de a katolikus portál úgy értesült, hogy Ferenc pápa szentmisét mutat be a Szent István-bazilikában, felkeres egy Mária-kegyhelyet és ellátogat Szegedre. Látogatása több olyan várost és települést is érinthet, ahol korábban pápa még nem járt.

Ferenc pápa legutóbb tavalyelőtt szeptember 12-én járt Magyarországon, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjét celebrálta a Hősök terén katolikus hívek százezrei előtt. Akkor találkozott Áder János köztársasági elnökel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, magyar püspökökkel és más felekezetek egyházi vezetőivel is. A látogatásról 2021-es pozsonyi utazása alkalmával már említést tett.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés