Hírek

Folyamatos és biztonságos a hazai élelmiszer-ellátás

A koronavírus-járvány harmadik hulláma alatt is folyamatos és biztosított a hazai élelmiszer-ellátás – közölte Nagy István agrárminiszter.

A miniszter kiemelte, az újabb korlátozó intézkedések annak figyelembevételével születtek, hogy a mezőgazdasági termeléshez, állattartáshoz és élelmiszer előállításához feltétlenül szükséges üzletek nyitva maradhassanak, illetve a termelést biztosító szolgáltatások is elérhetők legyenek. Így a mezőgazdasági és erdészeti tevékenység elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító boltok nem zárnak be, elérhetőek a mezőgazdasági gépek és azok alkatrészei is. Emellett az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek, a mezőgazdasági boltok és a kertészeti árudák és faiskolák is nyitva maradhatnak, ahogyan a következő időszakban az állatgyógyszertárak is üzemelhetnek – hívta fel a figyelmet Nagy István.

Hangsúlyozta: a veszélyhelyzeti szabályok figyelembe vételével, ugyancsak nyitva lehetnek a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletek és piacok is, ez utóbbiak esetében a kötelezően bezárt üzletek kivételével. A nemzetközi nőnapra való tekintettel pedig március 8-án a virágüzleteknek sem kell bezárniuk. A tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a személyes megjelenést igénylő mezőgazdasági gépszerviz, élelmiszer feldolgozási, közétkeztetési, állattenyésztési és állategészségügyi, a kapcsolódó laboratóriumi szolgáltatást nyújtó helyiségek vagy helyszínek is nyitva maradhatnak.

A miniszter kifejtette: A hazai élelmiszertermelés eddig is sikeresen vette az akadályokat, az alapanyag-előállítástól kezdve a logisztikáig az élelmiszeripar minden szegmense megfelelően működik, így az esetlegesen megnövekvő vásárlói igényeket most is ki tudjuk elégíteni, felesleges felhalmozásra nincs szükség. A termelők helytállása az agráriumot stratégiai ágazattá emelte. A gazdák eddigi helytállásáért köszönettel tartozunk, áldozatos munkájuknak és szorgalmunknak köszönhetően ugyanis a legnehezebb időszakban is friss és egészséges élelmiszer kerülhet a magyar családok asztalaira – tette hozzá a tárcavezető.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

Tovább olvasom

Támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés