Hírek

Eredményes évet zárt a hazai mezőgazdaság

Számos új pályázat nyílt meg az idei évben a mezőgazdasági ágazatok szereplőinek számára, akik a jövő évet a beruházásoknak köszönhetően innovációkkal kezdhetik meg. A hét legfontosabb híreit foglaltuk össze.

A klasszikus állattartás utolsó évtizede? – Kemény szavak egy kemény év végén. Egy, a topagrar.com-nak nyilatkozó professzor szerint a bioreaktorokból származó in-vitro hús árának csökkenése fogja elhozni az áttörést a húspiaci versenyben. Nem kell ezzel egyet érteni, hiszen még hosszú évekig nőni fog a húsfélék fogyasztása a világon, de a jelenlegi sertéspiaci helyzet fényében, minimum el kell gondolkodni rajta.

Többszáz tobozt szüreteltek le speciális technikával a Follyban! – A szombati munkanap ellenére ismét nagy volt az érdeklődés a Folly tobozszürete iránt: idén a himalájai cédrusok, az atlaszcédrusok, valamint az óriástobozú fenyők tobozait szüretelték le az arborétumban – alpintechnikával. Többszáz toboz került december második szombatján a kosárba – kizárólag magfogás céljából.

Komoly fejlesztés előtt áll a hazai élelmiszeripar – A hazai élelmiszeripar innovációja mind a lakosság jóléte, egészsége, életminősége, mind a foglalkoztatottság, a jövedelemtermelő képesség és az élelmiszerbiztonsági kockázatok csökkentése szempontjából rendkívül fontos, ezért a kormány kiemelten támogatja ezeket az újító kezdeményezéseket – mondta az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára Creaveg Zrt.-nél tett látogatáson, Budapesten.

fotó: Vermes Tibor

Gyenge évet zártak idén a méhészek – Az akácvirágról alig tudtak gyűjteni a méhek az áprilisi fagy miatt, repcéből, napraforgóból közepes lett a termés, míg a legnagyobb vesztes a hárs.

A Megújuló vidék, megújuló agrárium program segítségével fejlődhet a mezőgazdaság – A Megújuló vidék, megújuló agrárium program által történelmi léptékű lehetőséghez jut a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar. A kormány döntésének köszönhetően megháromszorozódik a vidékfejlesztésre fordítható összeg. Erről Nagy István agrárminiszter beszélt a közelmúltban egy somlójenői rendezvényen.

A dér érleli az év utolsó vadgyümölcsét – A régi korokban még tömegesen felhasznált kökényről úgy tartják, akkor igazán jóízű, ha már megcsípte a dér. Az első fagyok után a gyümölcs puhább lesz, fanyar íze mérséklődik, cukortartalma megnő, így sokoldalúan felhasználhatóvá válik.

2021-ben közel rekordnagyságú kifizetés történik a baromfi állatjóléti támogatásoknál – A baromfitartók számára nyújtott állatjóléti támogatások költségvetési keretét 2010 óta megháromszorozta a kormányzat. A többletforrások biztosításával pedig 14,4 milliárd forint kerül kifizetésre az idei évben – közölte Nagy István tárcavezető.

fotó: pixabay.com

Magyarok Kenyere: Somogyban átadták az adomány lisztet – A Magyarok Kenyere 15 millió búzaszem program keretében jelképesen adták át a lisztet a somogyi intézmények képviselőinek. Az idén összesen 15 gyűjtőponton 33 958 kiló búzát ajánlották fel a gazdák a megyében.

Kihirdetésre került a gazdaságok egészben történő átadását biztosító törvény – 2021. december 21. napján kihirdetésre került a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara aktív közreműködésével megalkotásra került agrárgazdaságok átadásáról szóló 2021. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Törvény), ami a mezőgazdaság jövője szempontjából kiemelten jelentőséggel bíró nemzedékváltás – ami, ha nem, vagy nem megfelelően megy végbe, az veszélyeztetheti a magyar agrárium jövőjét – elősegítését hivatott támogatni.

Jöhet a téli koktélparadicsom – Automata öntözőberendezések és árnyékolás, termálvizes fűtés: többek között ilyen technológiai megoldásokkal próbálják mérsékelni a szélsőségessé váló időjárás okozta károkat a szentesi zöldségtermelők. Az ötszáz szentesi és környékbeli termelőt tömörítő DélKerTÉSZ egyik tagjánál már holland mintára, ledes lámpákkal megvilágított üvegházakban is termelnek koktélparadicsomot. A termelők folyamatosan azon dolgoznak, hogy egyre több magyar zöldség legyen elérhető a téli időszakban is, és bíznak abban, hogy a decemberben hungarikummá vált szentesi paprikát, a magyar zöldségeket még többen keresik majd a boltok polcain. Az időjárás mellett azonban a termesztéshez elengedhetetlen alapanyagok, az úgynevezett inputanyagok árának emelkedése is megviselte az idei zöldségtermelést. A műtrágya, az üzemanyag, gáz, az áram, és a kamatteher drágulása pedig jövőre jelentős hatással lesz friss piaci termelésre.

A vidék és az energiahatékonyság 140 milliárd forinthoz jut – A kormány 140 milliárd forinttal két új pályázatot indít a vidéki településeknek az energiahatékonyság növelésére és a turizmus fejlesztésére – írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán.

fotó: wikimedia

Dr. Nagy István: Áldott karácsonyt kívánok a hazai gazdáknak! – Karácsony az elcsendesedés ideje. A magyar gazdák egész évben rendületlenül biztosították, hogy minden magyar család asztalán legyen friss kenyér és egészséges élelmiszer. Köszönöm a munkájukat és kitartásukat. Áldott karácsonyt kívánok mindnyájuknak!

AGRO7 – az agrárvilág heti hírei – Az idei év utolsó híradójában Jakab István, a Magosz elnöke, az Országgyűlés alelnöke foglalta össze a 2021-es év agráreseményeit és a jövőre vonatkozó terveket. Az Agrotrend Csoport ezúton kíván minden kedves olvasójának és partnerének áldott, boldog, karácsonyi ünnepet!

agrotrend.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés