Hírek

Emlékszünk még? Ekkor volt a legmagasabb vízállás

Éppen egy évtizede annak, hogy megdőlt a fővárosban eddig mért legmagasabb vízállás a Dunán. 2013. június 9-én az esti órákban 891 cm-t mértek a Vigadó téri vízmércén. Szélsőséges időjárási jelenségekre, ezek következtében pedig rekordértékekre napjainkban egyre gyakrabban kell számítanunk.

2013. május 30. és június 3. között nagy mennyiségű csapadék hullott a Duna felső vízgyűjtő területén, egyes helyeken a négy nap alatt akár 200 mm is esett. Az ennek következtében levonuló árhullám a folyó szinte teljes hazai szakaszán, Nagybajcstól Bajáig rekordmagas vízállásokkal tetőzött. Budapesten pontosan 10 évvel ezelőtt, 2013. június 9-én, az esti órákban 891 cm-es volt a vízszint. Ez 31 cm-el múlta felül a korábbi legmagasabb, 2006-ban mért értéket.


Áradás a Dunakanyarban 2013. június 8-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az ezredfordulóig visszatekintve is a szélsőségek jellemezték a Duna vízjárását, de az elmúlt két évtizedben különösen eseménydús volt az idén 200 éves vízállás-idősorral rendelkező budapesti vízmérce sorsa: egymás után dőltek meg a rekordvízállások, akár „kisvizekről”, vagyis aszályos időszakokról, akár „nagyvizekről”, áradásokról beszélünk. Az évezred első nagyobb árhulláma 2002 nyarán érkezett, és az augusztus 18-i 848 cm-es budapesti tetőzésével az addig mért legnagyobb vízszintet eredményezte. Ám nem kellett sokat várni, és 2003. augusztus 29-én majdnem (1 cm híján) megdőlt a valaha mért legkisebb érték is, 52 cm-es vízállással. A kettő között mindössze 1 év és 11 nap telt el. A következő csúcsérték 2006 tavaszán született, az április 4-én bekövetkezett 860 cm-es tetőzéssel.

Az ezt követő évek átmenetileg rekordoktól mentesek voltak, bár 2010-ben a legnagyobb, 2011-ben pedig a legkisebb vízállást igencsak megközelítették a vízszintek. Majd jött a már említett 2013, és egy újabb, minden eddiginél nagyobb árhullám vonult le a Dunán. Az ezt követő években – egészen napjainkig – nem alakultak ki jelentősebb áradások a folyón. Az elmúlt 10 évben a vízállások a budapesti vízmércén egyetlen alkalommal sem érték el a 600 cm-t. Ez a tény már önmagában is extrémnak tekinthető. Ugyanakkor negatív csúcsokat ez az időszak is tartogatott számunkra. 2018-ban a Duna Budapestnél kétszer is megdöntötte a valaha mért legkisebb adatot: október 17-én 41 cm-en, vagyis az addigi minimumhoz viszonyítva (1947: 51 cm) 10 cm-rel alakult alacsonyabban a vízszint, aztán október 25-én további 8 centiméterrel kisebb, 33 cm-es vízállást észleltünk. Öt éven belül tehát egyaránt megdőltek a legnagyobb és legkisebb értékek is! Ma reggel 8 órakor egyébként 282 cm volt leolvasható a fővárosban a Vigadó téri mércén.

A fentiekből látszik, hogy szélsőségek egyre gyakrabban és szélesebb skálán fordulnak elő. Bár az elmúlt évek inkább aszályról és vízhiányról szóltak, látható, hogy a Duna vízgyűjtőterületén bármikor kialakulhat olyan csapadékosabb időjárási helyzet, amelynek eredményeképpen az év bármeny szakaszában árhullámokkal kell megküzdeni a folyón. 

agrotrend.hu / Növényvédőszer.hu

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés