Hírek

A nemzeti összetartozás építhet az erősödő vidékre

Az elmúlt tíz év a nemzeti összetartozás építésének évtizede volt, az anyaország minden Kárpát-medencei magyarlakta településsel megerősítette kapcsolatait és programjai révén szinte mindegyikben fejlesztéseket is hajtott végre- mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombaton, a XXIV. Kárpát-medencei nemzetiségi napok és aratónap rendezvényén.

Feldman Zsolt hangsúlyozta, hogy akkor lesz a nemzeti összetartozás és a magyar vidék egyaránt még erősebb, ha építünk a gazdálkodók képviselte szellemiségre és a kormányzat támogató hozzáállására – írja honlapján az Agrárminisztérium. Kiemelte: a kormány elmúlt tíz éve alatt a magyar vidék óriási fejlődött, a következő tíz évben pedig az egyik legfontosabb cél a vidéken élők számára településeik korszerű infrastruktúrájának megteremtése és munkahelyek létrejöttének ösztönzése.

Fotó: Fekete István

A rendezvény díszvendége, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott elmondta, az összefogás napjainkban korparancs, egymás biztonságát csak közösen tudjuk megteremteni és megőrizni. Hangsúlyozta, egyesülés nélkül nem tudunk úrrá lenni a 21. század kihívásain, a problémákon, még a pandémián se. A biztonságot pedig csak úgy tudjuk biztosítani – határon innen és túl, és a nemzetiségeknek is -, ha tiszteljük egymás nyelvhasználatát, kultúráját, hagyományait, identitását – tette hozzá Szili Katalin. Emlékeztetett arra, a magyar alaptörvényben benne van a határon túli magyarságért vállalt és viselt felelősség, továbbá az, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek államalkotó tényezők. Ez nem minden szomszédos országban van így – jegyezte meg.

Fotó: Fekete István

Idén Magyarországon a nemzeti újrakezdés évét hirdették meg, ez jelenti a gazdaság talpra állítását és az értékek elismertetését – hangsúlyozta. A Szarvasi Gazdák Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesületének szervezésében megrendezett eseményen azt mondta: az aratás az új élet, a jövő jelképe; Szarvas pedig – az ott élő szlovák nemzetiség révén – "kiváló példát nyújt az együttélésben".

Kulcsár László, a Békés Megyei Agrárkamara elnöke szerint azoknak, "akik egy kenyéren vannak", össze kell fogniuk, mert a magyarság elleni támadásokat és a járványt csak úgy lehet kivédeni.
Babák Mihály (Fidesz-KDNP) polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy "valami jó irányba változott" az utóbbi években: "volt pénz programokra, falufejlesztésre, mindenre"; és a határon túli magyarok "még sosem voltak ilyen fontosak".

agrotrend.hu / Agrárminisztérium

 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés