Hírek

A mesterséges intelligenciával keresik a csillagok és bolygók rejtélyeit

Mesterséges intelligenciával kutatják a csillag- és bolygókeletkezés folyamatát a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársai a NEMESIS (Novel Evolutionary Model for the Early Stars with Intelligent Systems) nevű nemzetközi projekt keretében.

A fiatal csillagok a sűrű csillagközi anyagból alakulnak ki: először egy mag jön létre a gázból és porból álló felhőben, és ebben a magban indul be a fúzió, először a könnyebb elemek, mint például a hidrogén kezdenek el energiát termelni, és a megtermelt energia fény formájában alakítani kezdi maga körül a porból és gázból álló burkot – írja az Infostart. Kialakul az úgynevezett protoplanetáris korong, amelyből a bolygók keletkeznek – magyarázta a csillag- és bolygófejlődés folyamatát az InfoRádióban Márton Gábor csillagász.

A NEMESIS-projekt hazai koordinátora hozzátette: a legfrissebb bizonyítékok szerint a bolygók a csillagok kialakulásával egy időben kezdenek el formálódni. Eddig ugyanis úgy gondolták, hogy ezek egymást követő lépések, vagyis elsőként a csillag kialakulása lefed pár tízezer évet, korongnak a fejlődése további pár százezer évet, majd a végső bolygórendszer pedig egy-két millió év alatt alakul ki. Az új adatok fényében viszont nagyon úgy tűnik, hogy ezek a folyamatok erősen átfednek – tette hozzá.

Fotó: pixabay.com

Márton Gábor arról is beszélt, hogy a csillag- és bolygókeletkezési folyamatokat az infravörös sugárzást érzékelő űrtávcsövekkel figyelik meg, ezek az űrtávcsövek csak az elmúlt évtizedben kezdtek nagy mennyiségben és érzékenységgel adatokat szolgáltatni, mára azonban annyi az információ, hogy a mesterséges intelligencia segítségét kell igénybe vennie a kutatóknak az adatfeldolgozásban.

Mint magyarázta: a rendelkezésre álló adatok alapján minden csillaghoz számos paraméter rendelhető, többek között, hogy a fény különböző hullámhossztartományaiban mennyi energiát bocsát ki, mennyire változik a fényessége az adott csillagnak, milyen a hőmérséklete, esetleg milyen környezetben található. A mesterséges intelligencia ott segít, hogy képes az adatokban olyan trendeket, mintákat is megtalálni, ami a kutatóknak sok időbe telne. Számos paramétert képes úgy kombinálni, hogy abból értelmes konklúziót lehessen levonni. Ha nem is teljesen az alapoktól kezdve építik újra azt a modellt, hogy hogyan is keletkeznek a csillagok és bolygók, az MI révén mindenképp jobban kirajzolódnak az egymáshoz kapcsolódó folyamatok. Hogy milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy például a mi Naprendszerünkhöz hasonló bolygórendszerek alakuljanak ki, vagy hogy az adott csillag lakható zónájában alakuljanak ki bolygók.

A most kezdődött, négy éven át tartó NEMESIS-projekt vezetője a Bécsi Egyetem, de a magyar Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont mellett még a Genfi Egyetem munkatársai is részt vesznek a kutatásban, amelynek összköltségvetése 1,6 millió euró.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés