Hírek

47 elkobzott balint engedett vissza a Dunába az ÁHSZ

Az elmúlt hetekben két tucat horgászboltban is ellenőrzést tartott a Nébih ÁHSZ. Az ellenőrzések során több száz csalihalnak szánt, igazolatlan eredetű ezüst kárászt, keszeget, bodorkát és egyéb halat foglaltak le a halőrök.

Az ellenőrzésekkor kirívónak számított annak a Váci horgászboltnak az esete, ahol összesen 145 hal került elő, köztük 47, 5-10 cm körüli balin. Az eljárás során kiderült, hogy a halak a Duna vízterületéről, horgászfogásból származnak, és az azokat kifogó horgász nem ismerte fel a méretkorlátozással védett balint. A lefoglalt őshonos halakat – eredetük igazolása után – a Nébih Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) munkatársai visszaszállították természetes élőhelyükre, hogy visszanyerhessék szabadságukat.

Ez az eset is rávilágít, hogy a szélhajtó küsz (köznyelven sneci) és a hasonló méretű balin a tapasztalatlan szem számára könnyen összetéveszthető. Azonban, míg a sneci esetében nincs méretkorlátozás, addig a balin legkisebb kifogható mérete 40 cm. Ha horgászként kétségünk van a hal fajának beazonosításában, tanácsos megfogásukat követően azonnal visszaengedni őket, vagy hozzáértő tanácsát kérni. A méret és db szám korlátozással védett halaink előírásoktól eltérő kifogása az állami horgászjegy bevonásán  és váltásának megtiltásán túl – a halak halgazdálkodási értékének megfelelően – akár 500 000 Ft-ig terjedő halvédelmi bírsággal is sújtható.

Emellett a horgász zsákmány kereskedelmi forgalmazásáért szintén halvédelmi bírság járhat. A csalihalak forgalmazásának és felhasználásának veszélyeiről ebben a cikkünkben olvashatnak bővebben: https://portal.nebih.gov.hu/-/ovatosan-a-csalihal-forgalmazasaval-es-vasarlasaval

Természetes vízi halállományunk nemzeti kincs, így a hal és élőhelyének megőrzése közös feladatunk. A Nébih kéri a lakosságot, ha horgászattal, halászattal, halkereskedelemmel összefüggésben szabálytalanságot tapasztalnak, jelezzék az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címe

agrotrend.hu / Nébih

Tovább olvasom

Támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés