Gazdálkodás

Szántóföld

Újra hibridbúzák nyerték a termésfutamot

Sőt, az abszolút verseny első három helyezését is elhozták a fajták előtt.

A GOSZ–VSZT–NAK őszi Búza Posztregisztrációs Fajtakísérletek mindegyik éréscsoportjában búzahibridek adták a legnagyobb termést 2021-ben is. Ezzel ismét hozták a papírformát.

A SAATEN-UNION HYDROCK hibridje 9,53 t/ha eredménnyel lett a verseny abszolút győztese a közép- és középkései érésidejű őszi búzák összevont éréscsoportjában. Termésfölénye a csoportátlaghoz viszonyítva 113,9%. A kategóriában a tavalyi győztes HYWIN lett az idei második helyezett, szemtermése 9,15 t/ha. Ezzel a csoportátlagot 109,3%-kal haladta meg.

Abszolút sorrendben második lett a korai érésűek között versenyző HYFI, melynek 9,25 t/ha-os termése 107,3%-kal múlta felül kategóriájának átlagát. Ezzel idén is magabiztosan megnyerte a saját éréscsoportját.

Érvényesült a papírforma, hiszen a HIFI sorozatban már negyedik alkalommal volt képes a mezőnyt maga mögé utasítani. A HYWIN pedig a HYLAND hibridet váltotta a tavalyi fajtakísérletekben, és rögtön az első évben 9,53 t/ha eredménnyel megnyerte a saját éréscsoportját. Ezzel ígéretesen teljesítve legendás elődje nyomdokaiba lép, amely csúcstartóként 2010–2019 között hatszor lett abszolút győztes és hét alkalommal első a saját kategóriájában. A HYDROCK sem okozott igazán nagy meglepetést, mivel a hibridbúzák új generációjának képviselője, így könnyen tetten érhető benne a genetikai előrehaladás.

Az ország termőhelyeit jól reprezentáló 8 kísérleti helyszínen összesen 45 fajta és három hibrid mérette meg magát. A hibridek teljesítményének értékét tovább fokozza, hogy a vizsgálat körülményei a fajtáknak kedveztek, hiszen az alkalmazott technológia nem azonos a kifejezetten a hibridbúzákhoz javasolt termesztéstechnológiával. Sőt, hibridjeink az ideális vetésidejükhöz képest később kerültek elvetésre, emiatt is nehezített pályán versenyeztek.

Ha a saját szemével szeretné látni a SAATEN-UNION idei kalászoskínálatát, nézze meg a róla készült bemutató filmet.

 

Varga Gábor

termékfejlesztő

SAATEN-UNION Hungária Kft.
www.saaten-union.hu

 

 

Tovább olvasom

Támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés