Gazdálkodás

Szántóföld

Sokba kerülhet a gazdáknak, ha nem irtják ki a parlagfüvet

Fokozottan ellenőrzik országszerte a parlagfüves területeket, van ahol helikopterről, máshol drónokkal is kutatják a fertőzött földeket. A felelőtlen gazdák minden esetben bírságra számíthatnak, ami 15 ezer forinttól akár ötmillió forint is lehet. A parlagfű idén korábban virágzik. Az allergiásoknak már most érdemes megkezdeni a megelőzést.

Helikopterrel derítik fel a parlagfüves területeket Heves megyében. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a leghatékonyabb módja a fertőzött területek felderítésének. Pénteken több mint 160 ezer hektárt jártak körbe Gyöngyös térségében. A parlagfüves területek tulajdonosai ellen eljárást indítanak, és bírságot szabnak ki rájuk – írta a hirado.hu.

A növényvédelmi bírság összege pedig alapvetően két tényezőtől függ. A parlagfűvel borított terület nagyságától és a parlagfűvel borítottság mértéke. Ennek függvényében történik a konkrét összeg megállapítása, ami 15 ezer forinttól egészen 5 millió forintig terjedhet” – mondta Huszárné Bodor Éva, a Heves Megyei Kormányhivatal osztályvezetője.

Az ország többi részén is fokozottan ellenőrzik a földeket. A Nógrád megyei Patvarc közelében drónnal figyeli a külterületeket a polgárőrség. Elsősorban a gabonatarlókon, valamint a betakarítás előtt álló napraforgó- és kukoricatáblákat vizsgálják, ugyanis általában ezeken a helyeken alakulnak ki gócpontok.

Fotó: wikimedia

Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke a Híradóban elmondta, hogy drón segítségével végzik a parlagfűvel fertőzött területek felmérését. Ahol találnak parlagfüves területet, tulajdonosát felszólítják az irtásra, és ha kéri, be is segítenek a polgárőrök. Az egészségügyi szakemberek szerint a parlagfű több mint két és fél millió embernél okoz allergiás tüneteket Magyarországon.

Az egyik balassagyarmati gyógyszertárban egyre fiatalabbak kérnek olyan készítményeket, amelyek enyhítik a panaszaikat. „Van, aki ötvenévesen lesz allergiás, tehát nem korfüggő a dolog. Legjellemzőbb tünetei az orrfolyás, szemviszketés, a szem könnyezik, illetve a bőrpanaszok is elő szoktak jönni, a bőrpír, illetve viszket a bőrünk egy-két helyen” – ismertette Ádám György balassagyarmati szakgyógyszerész.

Az allergiásoknak azt javasolják, hogy a parlagfűvirágzáskor ne tartózkodjanak tartósan a szabadban, és az otthoni szellőztetést időzítsék az éjszakai és a hajnali órákra.

agrotrend.hu / hirado.hu

Tovább olvasom

Támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés