Gazdálkodás

Szántóföld

Eredményes volt az országos ökobúza fajtakísérlet

Hét helyszínen összesen 21, az ökogazdálkodás számára ígéretes hazai és külföldi nemesítésű őszi búzafaj-tát teszteltek az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet és a Vetőmag Szövetség öko kisparcellás fajta-teszt-hálózatában. A szervezők közleménye szerint a következő években növekedni fog az őszi búza ter-mesztése az ökológiai területeken.

A KSH aktuális adatai alapján a 300 ezer hektár körüli ellenőrzött ökológia területből az élelmezés-célú ga-bonafélék több mint 40 ezer hektárt fednek le. Ennek jelentős részén őszi búza és tönköly termesztése zajlik  írta a Store Insider.

“Ismerve az európai és hazai ökológiai mezőgazdasági stratégia célkitűzéseit, e területméret intenzív növe-kedése várható a közeljövőben. A hazai öko kalászos gabona jelentős részét most még feldolgozatlanul exportálják, azonban jól látható, hogy a kézműves pékségek terjedése, vagy az áruházláncok választékának ilyen irányú bővítése új termékláncok kialakulását hozta magával, és ez a hazai ökobúza itthoni fogyasztását is ösztönzi. Ezért a learatott búzából évről-évre egyre nagyobb mennyiség kerül a hazai malmokba, illetve onnan a magyar fogyasztók asztalára”, ismertette dr. Mikó Péter, az Agrártudományi Kutatóközpont nemesí-tője, a Vetőmag Szövetség Ökológiai Vetőmag Munkacsoportjának elnöke.

A szakember szerint ahhoz, hogy az egyre növekvő érdeklődésnek örvendő ökológiai gazdálkodás sikere és térnyerése hosszútávon fenntartható és növelhető legyen, a gazdáknak szükségük van az ökológia gazdálko-dási gyakorlathoz legjobban alkalmazkodó, és a leghatékonyabban termeszthető növényfajtákra. Az ökológiai gazdálkodók azonban jelentős információhiánnyal küzdenek a fajtaválasztás terén a konvencionális módon termelő társaikhoz viszonyítva. A tavaly ősszel elindított ökobúza fajtateszt az Ökológiai Mezőgazda-sági Kutatóintézet már évek óta futó on-farm tesztjeivel kiegészülve segítheti az ökogazdákat abban, hogy a számukra legmegfelelőbb fajtát kiválaszthassák.

A kisparcellás fajtakísérlet egyúttal a vetőmag forgalmazóknak is fontos, mert annak eredményei alapján tudják meghatározni, hogy melyik fajtából lehet szükség ökológiai minősítésű fémzárolt vetőmagra a követ-kező években. Ily módon az ökoba ajánlható fajták csoportjának meghatározásával egyrészt fejlődik az öko-lógiai vetőmag-szektor, és ezáltal a termelés biztonsága is, másrészt a még jobb tulajdonságokkal bíró, új fajtákat előállító nemesítői munka anyagi háttere is biztosítottá válik.

Az első év tapasztalatai alapján a kísérlet hosszú távú fenntartásában az ökológiai mezőgazdaságban érin-tett összes szereplő érdekelt, mert ezáltal szert tehetnek minél több információra, amely gazdálkodásuk hatékonyságát segíti elő. A kísérlet eredményeit hasznosítva, e szereplők érdekeit szolgáló, hazai ökológiai növénynemesítés is fejlődhet, mely új fajtáival az ökológiai szektor teljesítményét képes tovább növelni.

A 2020/21-es szezonban az országos lefedettségű, hét ökológiai gazdálkodásra minősített helyszínen – Deb-recenben, Karcagon, Kiszomborban, Martonvásáron, Száron, Szemelyen és Fertődön összesen 21, az ökogaz-dálkodás számára ígéretes hazai és külföldi nemesítésű őszi búzafajta tesztelése zajlott. Az ÖMKi honlapján már mindenki számára elérhetőek az első év eredményei, azonban megalapozott következtetéseket leg-alább két év vizsgálata után lehet meghozni a tesztben résztvevő fajták öko-alkalmasságával kapcsolatban, amely akár regionális szinten külön is vizsgálható.

Az öko kisparcellás fajtateszt első éves eredményeivel a kísérletet megrendelő fajtaképviselők/nemesítők kifejezetten meg voltak elégedve, amit az is igazol, hogy a 2022-es évre még több, immár 26 őszi búza fajtát kívánnak teszteltetni, valamint ezzel párhuzamosan, elindul a tönkölyfajták tesztelése is ugyanazokon a helyszíneken.

agrotrend.hu / Store Insider

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nyakas Farm
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés