Szántóföld

Biztos nyereséggel számolhat az, aki mákot termeszt jövőre

Korán lehet vetni, de hamar is aratható, majd azt követőn a földet még más növénnyel is hasznosíthatjuk. A mák hazai vetésterülete – szemben más kultúrákkal- folyamatosan növekszik, tehát egy népszerű, újra felfedezett növényről van szó – írta a Növényvédőszer.hu. Az idei esztendő különösen nagy előre lépést jelent a mák szempontjából, nem elsősorban azért, mert annyira jövedelmező, hanem mert a mezőgazdaság többi ágazatában nagyon nagy a bizonytalanság és ez a növény viszonylag stabil jövedelmet tud biztosítani.

Nagy változás is történt e tekintetben, hiszen – az időjárási körülményekhez alkalmazkodva – ma már inkább ősszel vetik a mákot, nem pedig tavasszal. A hazai termelők elsősorban étkezési mákkal foglalkoznak, nem pedig iparival, ami korábban jellemző volt. Ezt akkoriban tavasszal vetették. Fontos hangsúlyozni, hogy az étkezési mákban is vannak tavaszi fajták, viszont az őszi vetésnek nagyobb a termésbiztonsága és a terméshozama, ezért nem érdemes tavaszit vetni, ha van ősszel is erre lehetőség.

Szalka János, a Sotiva Kft. ügyvezető igazgatója örömmel újságolta az őszi tapasztalatok alapján, hogy országszerte szépen kikelt a mák. Mivel a szomszédos Szlovákiában is sokan foglalkoznak máktermesztéssel hazai közreműködéssel, de a visszajelzések azt mutatják, hogy idehaza sokkal nagyobb területen vetettek be mákkal földet a gazdák, ami 15 ezer hektárt jelent – ez óriási előrelépés az elmúlt évekhez képest, amikor 8 ezer hektárról beszélhettünk csak.

– A mák felvásárlási ára stabilnak nevezhető évek óta, mert nem mutat nagy ingadozásokat szemben a többi agrártermék árával. A népszerűsége azzal is magyarázható, hogy a repce termesztése egyre nehezebb és sok termelő próbálkozik a repce helyett különböző alternatív növényekkel úgy, hogy közben a vetésforgót is képesek megtartani. A mák ugyan még nincs benne a vetésforgóban és nem lesz képes kiváltani a repcét, mert csak kis szeletet hasít ki a mezőgazdaságból – mondta Szalka János.

A hazai termesztők elsősorban exportra termelnek és az elmúlt időszak nagy változásokat hozott, mert addig az orosz és az ukrán piac volt a két felvásárló ország, de a jelenlegi helyzetből kiindulva Nyugat-Európa lett a mák célpontja”.

Az ünnepek közeledtével kijelenthető, hogy lesz elegendő mák a piacon, de az, hogy tavasszal mi történik világszerte, az még bizonytalan, mert az ide, meglehetősen viszontagságos időjárás miatt mindenütt rossz lett a máktermés, de tavasszal nem lesznek ellátási gondok, viszont, hogy milyen áron jutunk hozzá, az már egy másik kérdés.

agrotrend.hu / Növényvédőszer.hu – Kommunikáció

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés