Kertészet

Virágzó szőlők és a virághullás okai

Lassacskán elkezdődik a szőlő virágzása, amely ünnep a szőlőtermesztők életében. Megteltek a közösségi oldalak is a kis zöld virágzatokkal, először pillanthatjuk meg a termés előhírnökeit. A virágzat differenciálódása igaz már az előző évben elkezdődik, majd a kényszernyugalmi időszak után alakulnak csak ki a virágok, amelyeknek látható jelei vannak.

A virágnyílás kezdetét a pártasapkák lehullása jelzi

A szőlő virágzata összetett fürt vagy buga, amelynek mérete fajtánként változik. A virágok a felsőbb állású rügyekből fejlődött hajtásokon nyílnak előbb, a virágzaton belül pedig az alsóbb állásúak virágzása veszi kezdetét korábban.

A virágzást elsősorban ökológiai tényezők befolyásolják, mint például a hőmérséklet vagy a levegő relatív páratartalma. Endogén (belső) periodicitása azt jelenti, hogy a virágok főleg a reggeli órákban nyílnak. Ám az előző napi középhőmérséklet hatással van a következő napi virágzásra.

 

A virágzás 20-25 oC-on optimális

Hűvösebb időszakokban, körülbelül 15oC alatt a virágzás gátolt, míg 35 °C fölött a virágzás intenzitása csökken. A káros hőmérsékleti hatás a virágzást és így az éves termést is károsíthatja.

forrás: VinePair

Ám virágok lehullását több tényező is befolyásolja, amelyeket továbbiakban szeretnék csoportokba szedve bemutatni. Elsődlegesen visszavezethető alkati okokra, amelyek a meg nem termékenyülés következtében, vagy az alapvetően terméketlenség következtében elhulló virágokat eredményezhetnek. Fiziológiai problémák felmerülése is veszélybe sodorhatja a virágzatokat, mint például a levélzet korai, erős sérülése, amely hiányos táplálkozást okozhat, de visszavezethető a túl erős hajtásnövekedésre is. A szakszerűtlen fitotechnikai műveletek okozhatnak kárt, mint a tőkék túlterhelése metszéskor, buja lombozat, önárnyékolás, korai erős csonkázás. Ezenkívül a virágok túlzott nedvességtartalma, eredményezheti az elválasztó réteg kialakulást a virágok alapi részénél.

Kikerülhetetlen bármely növénykultúra, így a szőlő esetében is a megfelelő tápanyag utánpótlás, nem győzzük elégszer hangsúlyozni. A szakszerűen kialakított tápanyagtervben el kell kerülnünk a N-túltrágyást, kedvező K/Mg arányra kell törekednünk a virágzást megelőzően és alatt is.

Kiemelten fontos nemcsak a bor, hanem a bór szerepe is a szőlő esetében.

Virágzáskori hiánya a pollen rossz csírázását és a virágok meg nem termékenyülését okozhatja. Az alany választása is fontos a virágzás szempontjából is. Bizonyos parazita gombák (szőlőperonoszpóra, szürkepenész) és kártevők (a szőlőmoly és a szőlőilonca első nemzedéke, erős atkafertőzés) által előidézett kártétel is rossz kimenetelű virágzást okoz, de vannak növényvédő- és gyomirtó szerek is, amelyek a virágzatokkal érintkezve kárt okozhatnak

A virágok kinyílása után bizonyos idő múlva a bibén szekrétumcsepp jelenik meg, ami 2–8 óra elteltével szárad be. ő az, aki majd a pollent „elkapja” és lehetővé teszi a termékenyülést.

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés