Kertészet

Lepárlási támogatást igényelhetnek a borászatok

Az Agrárminisztérium a szüreti felkészülés keretében 1,5 milliárd forintos keretösszeggel lepárlási támogatást biztosít a borászatok számára – közölte Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány miatt a borértékesítés gyakran komoly nehézségekbe ütközött, több fontos értékesítési csatorna korlátozott működése okán a borászatok egy része nehéz helyzetbe került – írta az OTP Agrár. Hozzátette: bár összességében a borkészletek elmaradnak a sokéves átlagtól, azonban egyes bortermelőknél így is nagyobb mennyiségben halmozódtak fel borok. 

Kifejtette, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának kezdeményezésére idén 1,5 milliárd forintos keretösszeggel, mintegy 100.000 hektoliter bor lepárlása valósulhat meg támogatott módon. Ez alternatív bevételi lehetőséget jelent azoknak a termelőknek, akik kapacitáshiánnyal vagy eladási gondokkal küzdenek a koronavírus-járvány okozta helyzet következtében.

Nagy István a részleteket ismertetve elmondta, hogy a támogatás mértékének megállapítása a lepárlásra szánt bor tényleges alkoholtartalma alapján történik, így egy liter bort 110 és 150 Ft közötti nettó áron vesz át a lepárló. Egy bortermelő legfeljebb 2.000 hektoliter borászati terméket szállíthat be az intézkedésben résztvevő lepárlóüzemek valamelyikébe. A beszállított bornak 95%-ban saját előállításúnak kell lennie, a tényleges alkoholtartalma pedig nem lehet kevesebb, mint 11 %. A támogatást a lepárlóüzem igényelheti, és teljes mértékben át kell adnia azt a beszállító borászat részére.

Az intézkedés nyomán a borpiac minden szegmenségben érzékelhetően csökkenhet a kínálati nyomás, megkönnyítve ezzel a szüret menetét. Emellett bízunk benne, hogy a támogatás hozzájárul ahhoz is, hogy a magyar gazdák a megtermett szőlőjüket magasabb áron tudják értékesíteni – emelte ki a miniszter. 

A részletes támogatási feltételei a boraszat.kormany.hu/leparlas2021 oldalon érhetőek el.

agrotrend.hu / OTP Agrár

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés