Kertészet

Ebből a két gyümölcsből kevés lesz az idén

Megtizedelték a kajszi- és az őszibarack ültetvényeket az elmúlt napokban tapasztalt fagyok, így fel kell készülni arra, hogy idén jóval kevesebb lesz a két közkedvelt magyar gyümölcsből – erről beszélt az InfoRádiónak a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke és Fedmann Zsolt az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.

Kelemen Péter szerint pontos számokat és arányokat még korai mondani, de azt biztos, hogy a húsvét után néhány napig tartó hidegbetörésnek a kajszibarack és az őszibarack jelentős része áldozatául esett.  „A magyar boltok pultjain, illetve a zöldséges standokon egy jó évhez képest kevesebb hazai gyümölcsöt fogunk találni, és több import érkezhet” – fejtette ki az Inforádiónak a FruitVeB alelnöke.

Fotó: wikimedia

Hangsúlyozta: 

A JELENLEGI FAGYOKBAN MÁS EURÓPAI ORSZÁGOK IS ÉRINTETTEK, NEM KIZÁRT A DRÁGULÁS, AZONBAN SZEZONINDULÁSIG MÉG 4–6 HETET KELL VÁRNI, ÉS AKKOR VÁLHAT VILÁGOSSÁ, HOGY HONNAN IS INDULHATNAK AZ ÁRAK, ÉS ABBÓL LEHET MAJD KÖVETKEZTETÉSEKET LEVONNI.

Leginkább a kajszi- és őszibarackok, valamint a meggy és cseresznyefélék vannak veszélyben az áprilisi fagyok miatt, ugyanis ezek virágoznak a legkorábban. Az agrártárca szerint biztos lesz fagykár, annak mértéke azonban majd később derül ki – erről már az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára beszélt ugyanitt.

Mint elmondta, a gazdálkodók védekezésének intenzitását látva biztosan keletkeztek károk, de ezeket még nem lehet felmérni, a rügyfakadás és a virágzás mutatja majd meg, mekkora a baj.

agrotrend.hu / Index

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés