Kertészet

2023. évi 7. növényvédelmi felhívás

Az előző hetekben is esett, esegetett. A kórokozó gombák terjedéséhez ez a nedvesség épp elég, volt továbbra is veszélyt jelentenek. A virágfertőző monília tünetei már jól látszódnak, le kell vágni ezeket a száradó virágokkal teli ágakat.

A gomba már a csonthéjasok hajtásvégeit is megtalálta, fonnyadtan lógnak a frissen kibújt kis levelek. Metszeni és permetezni is kell az érzékeny fajtákon (3. felhívás). Idén a díszbokrokon is tarolt. A tafrina jól ismert tünetei is megjelentek. Szántóföld szélére ültetett, legyengült mandulacsemetén fotóztam a levéltünetét. Ennek a gombának már „melege kezd lenni”, csökkenő erővel támadja a gyümölcsfákat. Érzékeny fajtákánál és hűvösebb kertekben még gondot okozhat (4. felhívás). A középső fotó május 2-án készült. Már az egészséges rügyekből, egészségesen kihajtott almaleveleken láthatják a lisztharmat telepeit. Ez már tehát a másodlagos (szekunder) fertőzés. A beteg („rongyos”) rügyekből „lisztesen” kibújt levélkék felületéről lefűződő spórák terjesztették tovább a betegséget. Ennél a fánál még nem védekeztek az idén, elmaradt a megelőző permetezés, beengedték a lisztharmatot a lombkoronába. Természetesen még fel lehet venni a harcot a gombával (5. felhívás) de biztosan többször kell majd permetezni, mintha már a metszéssel és a rügypattanáskori lemosással is védekeztek volna. A melegedő nappalokkal az alma és körte varasodására (5. felhívás) és a csonthéjasok levélbetegségeire is gondolnunk kell.

A levéltetvek mellett megjelentek a cserebogarak, az atkák, a meztelencsigák és rajzanak a gyümölcsmolyok is. A fákon is táplálkozó cserebogárfajok ellen még a hajnali lerázással vagy permetezéssel tudunk védekezni, de azokkal a fajokkal nem tudunk mit kezdeni, amelyek csak tojásrakásra repülnek be az ágyásokba. A lárváikkal, a pajorokkal sokat kell majd küzdenünk. A diólevél fényképén a dió gubacsatkájának a szemölcseit láthatják, bennük nyüzsögnek a csak mikroszkóppal látható féregszerű gubacsatkák. Nagy gondot nem okoznak házikertekben, inkább csak gusztustalanok, ijesztőek a károsított levelek. A rügypattanáskori olajos-kénes permetlével gyéríthetőek a rügypikkelyek alól kimászó egyedek. Ugyanígy járhatunk el a szőlő nemezes gubacsatkájánál is. Később már nem tudunk atkaölő szert bejuttatni ezekbe a szemölcsszerű vagy nemezes gubacsokba. 2021-ben még négy III. kategóriás akaölő szer közül választhattunk. Mára maradt a kontakt Ortus 5 SC és a levéllemezen is áthatoló Nissorun 10 WP. Ez utóbbi most még talán bejut ezekbe a gubacsokba és ott eléri a kártevőket. A szabadon élő atkafajokat a kénes gombaölők és az egyszerű anyagok közül a csalánkivonat és a talkum is gyérítik.

A Kertészet és Szőlészet hetilapban a MATE tejsavós kísérletéről olvastam egy cikket. A boltokban is kapható, de otthon is elkészíthető tejsavó (pl. tej és citromlé segítségével) kiválóan csalogatja házatlancsigákat. A talajba süllyesztett tálak reggelre megtelnek a megfulladt csigákkal. A metaldehid tartalmú csigaölő granulátumok II. kategóriások lettek, így a savóval illetve a már megismert módszerekkel élhetünk: sörcsapda, dinnyehéj, árkolás, terelőlemezek, indiai futókacsák, korareggeli gyűjtögetés, stb. Az országos előrejelző hálózatunk feromoncsapdáiban megjelentek az almamoly, a szilvamoly, a tarka szőlőmoly, a keleti gyümölcsmoly és néhol már a barackmoly hímlepkéi is. Róluk írok legközelebb.

Jó egészséget, jó kertészkedést:

Zsigó György, NMNK

agrotrend.hu / NMNK

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés