Kertészet

Csak elhaladunk az út mellett fehérbe öltözött fák mellett, de néhányan nem is tudjuk mi mindenre jó az akác

Idén a természet több héttel előrébb jár a szokásosnál, így sok helyen már javában virágzik a fehér akác is. A csodaszép fehér fürtök pedig nemcsak arra jók, hogy gyönyörködjünk bennük, hanem arra is, hogy elfogyasszuk őket.

Valószínűleg sokan emlékszünk még azokra az illatos májusi napokra, amikor hazafelé az iskolából előszeretettel csipegettük a mézédes akácvirágot. Érdemes feleleveníteni a gyermekkori emlékeket és egy jó adaggal gyűjteni a növényből, hiszen nemcsak nagyon finom, hanem egészséges is.

forrás: pixabay

Így gyűjtsd az akácvirágot!

Fontos, hogy olyan helyen gyűjtsük, ahol nincs a közelben forgalmas műút, szennyező anyagok, illetve olyan mezőgazdasági terület, ahol esetleg vegyszeres permetezés történhetett a közelmúltban.

A virágfürtöket a virágzás kezdetén a legjobb begyűjteni. Nem azonnali felhasználás esetén gyűjtés után a kis fehér virágokat szedjük le a kocsányról, majd száraz, meleg helyen szárítsuk ki őket alaposan!

Tudtad?
Az akácfa nem őshonos Magyarországon, hanem csak a 18. században került hazánkba, majd rövid idő alatt igen sok helyre betelepítették. Napjainkban már az összes erdőterületünk 22,5 százaléka akácos, és bár bizonyos szempontból nemkívánatos, invazív fajnak számít, 2014-ben az egyedülálló mézével együtt felkerült a hungarikumok listájára is.

Az akácvirág gyógyhatása

Teája kiváló köhögéscsillapító, hashajtó és enyhe vízhajtó hatású. Forrázata remek nyálkaoldó, görcsoldó, nyugtató, tonizáló. Csökkenti a gyomorsavtermelést, így reflux esetén is nagyszerűen alkalmazható. Orbáncfűvel felváltva használva megoldást nyújthat a gyomor- és nyombélfekélyre is.

Az akácvirágtea elkészítése

A fentebb leírt módon begyűjtött és megszárított akácvirágból két teáskanálnyit forrázzunk le 2 deci vízzel, majd hagyjuk állni 5 percet, ezután szűrjük le! Kellemes aromája miatt önmagában is remekül fogyasztható, sőt, keserű gyógyteákhoz is adhatjuk ízesítőként.

Akácvirágtea
Forrás: Canva

Akácvirágszörp

Nemcsak tea, hanem szörp formájában is élvezhetjük az akácvirág pozitív hatásait. Gyűjtéskor érdemes minél frissebb, a nyílás elején járó fürtöket választanunk. Alapos mosás és bogármentesítés után lefejtjük a virágokat a fürtökről. Ezután 1,5 kg cukorból és 1,5 l vízből cukorszirupot készítünk, majd ebbe beledobunk kb. 30 dkg akácvirágot és 3–4 db felkarikázott, kezeletlen héjú citromot. Összekeverjük a hozzávalókat, majd az edényt lefedve 3–4 napig állni hagyjuk, közben néha átkeverjük.

Érlelés után leszűrjük (szükség szerint még ízesíthetjük is), ismét felforraljuk, majd forralás után csírátlanított üvegekbe töltjük. Az üvegeket pár percre felfordítjuk, majd újból a talpukra állítva pár napra száraz dunsztba tesszük.

Akácvirág a konyhában

Nem csak szörp és tea formájában élvezhetjük az akácvirág mennyei ízét. Valószínűleg legtöbbünknek ismerős a sűrű palacsintatésztába mártott, majd olajban kisütött „akácvirág bundában (vagy köntösben)”, ám remekül felhasználható más ételekhez is.

Süthetünk például hagyományos palacsintát is úgy, hogy egy-két maroknyi akácvirággal megbolondítjuk a tésztát, és így sütjük ki a palacsintákat. Önmagában is nagyon finom, de bármihez adjuk hozzá, garantáltan feldobja az ételünket. Színesíthetjük tavaszi salátánkat is akácvirággal, de remek hozzávalója lehet krémleveseknek, pudingoknak, parféknak és zseléknek is.

Figyelem! Az akácnak csak a fehér virága fogyasztható, a fa minden más része mérgező! A sárga és lila akácnak pedig a virága sem ehető!

 

Agrotrend.hu/ greendex

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés