Állattenyésztés

Gazdálkodás

Nébih: újabb kéknyelv betegséget mutattak ki Tolna megyében

Két állatnál mutatták ki a kéknyelv betegséget egy 350 üszőből álló Tolna megyei szarvasmarha-állományban, az állategészségügyi hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A tájékoztatás szerint a betegségre fogékony állatokat tartó telepek esetében a kitörés körüli 3 kilométeres sugarú körben megemelt számban végzik a betegség elterjedtségének felmérésére szolgáló vérvizsgálatokat, 20 kilométeres körzetben pedig 30 napos megfigyelési zárlatot rendelnek el.

A korlátozás alá vont területekre vonatkozó ki- és beszállítási szabályok részletesen olvashatók a hivatal weboldalán.

Közölték: a korlátozás alá vont területeken – azaz a védő- és megfigyelési zónán belül -, ahol nem kerül sor kötelező vakcinázásra, a gazdák önkéntes alapon kérhetik az állományok vakcinázását, amihez állami támogatást is igénybe vehetnek.

A közlemény emlékeztet: az új kitörés ellenére a tavalyi, Csongrád megyei eset miatt elrendelt és jelenleg is érvényben lévő megfigyelési és védőkörzetet, a korlátozás alá vont területeket nem kellet módosítani, azok továbbra is érvényesek.

Kiemelik, jelentős változást a 2014-ben elrendelt intézkedésekhez képest, hogy a fertőzött állatokat nem vágják le, hanem kezelik. Helyette az állategészségügyi hatóság végrehajtja a kitörés körüli 20 kilométeres sugarú körben lévő gazdaságokban található valamennyi fogékony állat rovarirtó szerrel történő kezelését és a védőoltásban még nem részesült egyedek vakcinázását.

mti

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés