Állattenyésztés

Gazdálkodás

Ismét fenyeget a madárinfluenza

A késő nyári hónapokban Nyugat-Oroszországban és Kazahsztánban, a közelmúltban pedig Hollandiában mutatta ki az állategészségügyi hatóság a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét. Ezek az esetek is igazolják, hogy a betegség gyakorlatilag bárhol felütheti a fejét, tehát változatlanul veszélyt jelent a baromfiállományokra. Éppen ezért felhívjuk a baromfitartók figyelmét, hogy továbbra sem szabad lazítaniuk a járványügyi előírások betartásán!

A vad vízimadarak őszi vándorlási útvonalán – Nyugat-Oroszországban és Kazahsztánban – már augusztus-szeptemberben megjelent a magas patogenitású madárinfluenza vírus – figyelmeztet honlapján a Nébih. A vadmadarak mozgásának természetes következménye, hogy haladási útvonalukon, azaz Európa egyes területein is megnövekszik a madárinfluenza-járvány kitörésének kockázata.

Ezt a tendenciát erősítik meg az európai referencialaboratórium riasztásában szereplő, 2005-ből és 2016-ból származó adatok. Emellett szintén ezt támasztják alá a Hollandiában nemrég napvilágra került esetek is, ahol előbb bütykös hattyúban, majd a napokban egy baromfitartó telepen is kimutatták a betegséget. 

Fotó: pixabay.com

Bár hazánk 2020. szeptember 8-án visszanyerte az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) előírásai szerinti madárinfluenzamentes besorolását, mindez önmagában semmiképpen sem indokolja a járványvédelmi fegyelem lazítását. Kizárólag az előírások maradéktalan betartásával és folyamatos készenléttel lehetséges ugyanis megelőzni, hogy a vírus újra megjelenjen Magyarországon!

Felhívjuk a baromfitartó gazdák figyelmét, hogy továbbra is érvényben van a 3/2017-es országos főállatorvosi határozat, melynek értelmében a baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, valamint a takarmányt és az állatok almozására használt anyagot is zárt helyen kell tárolni. Mindemellett kiemelt jelentőségű a szárnyasok és vadon élő madarak találkozási lehetőségének csökkentése, lehetőség szerint teljes kizárása, mert ezáltal minimalizálható a házi állomány megfertőződésének kockázata.

A fent hivatkozott országos főállatorvosi határozat, valamint a járványvédelmi minimumfeltételek és további hasznos információk elérhetőek a Nébin honlapján létrehozott tematikus aloldalon: https://portal.nebih.gov.hu/hu/madarinfluenza.

agrotrend.hu / Nébih

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés