Állattenyésztés

Gazdálkodás

A magyar parlagi szamárban rejlő lehetőségek

Mai szamaraink őse zavartalanul, a hétköznapok szürke állataként, szinte észrevétlenül vészelte át az elmúlt évezredeket. Hazai története során – egy-két kis létszámú állomány kivételével – sosem szelektálták vagy nemesítették valamilyen cél érdekében. Néhány uradalomban, köztük a Mezőhegyesi Ménesbirtokon öszvér-előállítás céljából tartottak ugyan kisebb létszámú törzsállományt, ám ennek a népies állományra csekély hatása volt.

Ahol kisebb méretű lófélével szeretnének foglalkozni, és nem ragaszkodnak a hátas hasznosításhoz, ott ideális választás a szamár. Vérmérséklete nyugodt, jóindulatú és tanulékony – írja a Magyar Állatenyésztők Szövetsége.

LEGÉRTÉKESEBB TULAJDONSÁGAI: A BETEGSÉGEKKEL SZEMBENI ELLENÁLLÓ KÉPESSÉG, A SZÍVÓSSÁG, A BÉKÉS TERMÉSZET, A MUNKABÍRÁS, A SOKOLDALÚ HASZNÁLHATÓSÁG, VALAMINT A HOSSZÚ ÉLETTARTAM

AZ ELMÚLT KÉT ÉVTIZED

A fajta tenyésztőszervezete, a Magyarországi Szamártenyésztők Egyesülete (MSZE) Veres Imre és Ernst József kezdeményezésére 2002-ben alakult. Az egyesület bő húsz éve tartó munkája következtében olyan eredményeket mutathat fel, mint a magyar parlagi szamár mint fajta elismertetése (2003), az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosítása (hatályát 2004-ben terjesztették ki a szamárra is), illetve védett őshonos háziállatfajtává nyilváníttatása (2005). 20 év azonban nagyon kevés idő ahhoz, hogy egy ilyen hosszú generációváltású faj esetében egységes fajtajelleg alakuljon ki. Az egyesület célja a magyar parlagi szamár, valamint az egyéb, külföldi eredetű szamárfajták múltbeli és jelenlegi tenyészértékének megőrzése és továbbfejlesztése, hasznosítása a hagyományos gazdálkodás és a szabadidős állattartás követelményeinek előtérbe helyezésével – tájékoztat Ernst Mihály, a tenyésztőszervezet elnöke. – Az egyesület folyamatosan végzi a szórványos hazai állomány feltérképezését, nyilvántartásba vételét, összefogja és segíti a folyamatosan bővülő tagságot. Jelenleg a 120-at meghaladó tenyésztői közösség kezén több mint 1000 tenyészkanca van, az állomány ismert származású hányada is egyre nő. Cél a hagyományos magyar parlagi jellegű egyedek kiválogatása, a tenyésztésbe vont nőivarú egyedek létszámának növelése, valamint további tenyésztésbe vonható egyedek felderítése – folytatja a szakember. – A fajtarekonstrukciós program keretében speciális szabályozások kialakításával szeretnénk egy minél egységesebb állományt létrehozni, a beltenyésztés elkerülése és a fajta kialakulása idején fennálló, eredeti tulajdonságainak megőrzése mellett.

Fotó: wikimedia

SOKOLDALÚ HASZNOSÍTHATÓSÁG

Reneszánszát éli a hagyományos legeltető állattartás, amely azon túl, hogy környezetbarát, a leghatékonyabb takarmányozási mód is egyben. Így a szamár gazdasági-környezetvédelmi igényeknek is eleget tesz. Különösen alkalmas elvadult, cserjés területek karbantartására és rekultivációjára. Nyugodt vérmérséklete folytán hippoterápiás célokra is eredményesen alkalmazható. A falusi turizmus, az állatsimogatók, őshonos udvarok elmaradhatatlan résztvevője, melyeknek – kiváló szociális beilleszkedő képességének és más állatokkal való társíthatóságának köszönhetően – meghatározó alakja. Mindezeken túl egészséges, természetes élelmiszer-alapanyag. Sokáig a szegény ember állatának számított, így az ára is alacsony. Egy féléves választott csikó ára alig éri el egy 8 hetes kutyakölyök árát, a felnőtt egyedek piaci értéke is messze elmarad a felnevelési költségektől. A nagyobb állományok haszonvétele sem az utódok eladásából származik, hanem a terület környezetkímélő módon való rekonstrukciójából. Ez azonban állami támogatás nélkül ráfizetéses.

SZAMARAK ÉS SZARVASOK SZIMBIÓZISA BőSZÉNFÁN

A vadgazdálkodási tájközpontban a fő profil a gímszarvas tenyésztése, de hamar kiderült, hogy szükség van egy másik fajra is a terület hatékonyabb hasznosítása érdekében. Olyan fajt kellett találni, amely esetében a keresztfertőződések megelőzhetők, így esett a választás a lófélékre, azon belül a magyar hidegvérűre és a parlagi szamárra. A szamárnak csekély a gazdasági jelentősége az egyéb tevékenységeinkhez képest – tájékoztat Nagy János, a tájközpont igazgatója. – 1360 ha-on gazdálkodunk, 800 ha gyepterülettel rendelkezünk. A gím válogatva legel, így két megoldás lehet: vagy külső ráfordítással szárzúzás útján tisztítjuk meg a legelőt, vagy olyan fajt engedünk rá, amely kevésbé válogatós. A hideg időszakban pedig a már kifejlett szamár állománya az elöregedett növényekből készült, gyengébb minőségű szénával is jól átteleltethető. A gyepek állapota is sokkal jobb, ha legeltetjük, mintha kaszálnánk, még akkor is, ha a növényzet ott marad a területen.

ÉSZREVETTÜK, HOGY A GYEP NÖVÉNYÖSSZETÉTELE ANNÁL GAZDAGABB, MINÉL TÖBB ÁLLATFAJ LEGEL RAJTA.

Tehát egyértelműen beigazolódott, hogy a két faj együtt tartása képes egymást segíteni, kiegészíteni.

agrotrend.hu / MÁSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés