Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

profimagazin

Szinte semmi nem hibásodott meg! – Valtra N 154 e Versu traktor tartós tesztje

(A teszt a Profi Magazin 2020/3. számának Technika rovatában jelent meg.)

A SmartTouch intelligens kartámasz vezérléssel rendelkező új N sorozattal a Valtra sikeresen szerepel a piacon. És joggal, ahogyan azt a két éven át tartó, több mint 1300 órát meghaladó tartós tesztünk is mutatja.

A T-sorozat után a Valtra az N-sorozatot is bemutatta 2017-ben új vezetőfülkével és a „SmartTouch” vezérléssel. Tesztjelöltünk, egy N 154 e Versu, 2018 márciusában érkezett a szántóföldi növénytermesztéssel is foglalkozó állattartó gazdaságba. Itt a gazdaság egyetlen traktorjaként azóta változatos területen, és számos feladatot hajtott végre (lásd a „Használati körkép” részt).

A Valtra N 154 e Versu két éven át több mint 1300 órát dolgozott „mindenesként” egy állattartó gazdaságban. Fotók: Tovornik

A 3 m széles Amazone Cenius szántóföldi kultivátorral és az öt ekefejes Kverneland ekével végzett talajműveléstől kezdve a 3 m munkaszélességű Amazone forgóborona-vetőgép kombinációval történő vetésen át egészen a műtrágyázásig és a növényvédelemig. Ezeken túli munkához egy 12 m3-es Stapel hígtrágyaszállító tartálykocsi és egy 15 m széles csúszócsöves kijuttató berendezés, egy Amazone műtrágyaszóró és egy Jacoby permetezőgép is rendelkezésre áll a traktorhoz. Szállítási munkákhoz egy Krampe billenőplatós pótkocsi csatlakoztatható a traktorhoz, és a Valtra N 154e traktor egy MX T412+homlokrakodóval is fel van szerelve.

Kulcsszó a felszereltség: a finn traktor az „Unlimited” változatban az első tengely és a vezetőfülke rugózás mellett Strotmann gumiabroncsnyomás-szabályozó berendezéssel is rendelkezik, hogy a traktor mindig optimálisan közlekedhessen az úton és a földeken, hátul 650/65 R 38 és elöl 540/65 R 28 méretű gumiabroncsokkal szerelve.

De csak szépen sorjában…

AgcoPower maximálisan 165 lóerővel

Az N 154 e traktor motorháztetője alatt az AgcoPower (korábban Sisu) 4,9 l hengerűrtartalmú és 114 kW/155 lóerő maximális teljesítményű motorja található. Mivel Boost teljesítménynövelővel (bekapcsolt TLT mellett, illetve a „C” csoporttól függően) akár 165 lóerő is elérhető, a teljesítmény szempontjából nincs miért panaszkodni.

A motor a vonóerejével lenyűgöző, és eddig nem okozott problémákat, ami a kipufogórendszerről is elmondható.

Éppen ellenkezőleg: az Eco üzemmódnak köszönhetően a Valtra „nagyon erős” az alacsony motor fordulatszám-tartományban, maximális nyomatékát 700 Nm-t mindössze 1250/perc fordulatszámon szolgáltatja! Az alacsony motorfordulatszám a kulcsszó a tesztjelölt üzemanyag fogyasztás szempontjából is. Ha munka közben vigyázunk, hogy ne dolgozzunk túl magas motor fordulatszámon, akkor a fogyasztás nagyon is rendben van.

Kis üzemanyagtartály

Ennek ellenére a mindössze 235 literes üzemanyagtartály hosszú munkanapokon csak szűkösen elég. Itt a 315 l (opció) jobb választás lett volna. Más a helyzet a 45 literes AdBlue tartály esetén. Itt csak minden második tankoláskor kell újra megtölteni a tartályt. Összességében a motor és a kipufogórendszer a kétéves és több mint 1300 órás tesztidőszakot egyetlen meghibásodás nélkül dolgozta végig: nincs hibaüzenet, nincs működési hiba – ezt sajnos túl ritkán tapasztalhatja meg az ember a tesztek során!

Alapesetben a 235 literes üzemanyagtartály, csak szűkösen elég. A traktoron sok praktikus részlet található, például a tágas fellépő vagy a zseblámpa. A rozsda miatt a fellépőt még ingyenesen kicserélik.

Öt terhelés alatt kapcsolható fokozat, de csak három fordulatszám

A helyzet hasonló a sebességváltó esetében: négy csoportjával és öt terhelés alatt kapcsolható fokozatával nem biztosít ugyan tökéletesen elosztott sebességlépcsőket a fő munkavégzési tartományban, de a rugalmas motornak köszönhetően ez nem jelent problémát a gazdaság kötött talajain és dombos területein. És hogy a kezeléssel és a működéssel se legyen probléma, az N sorozat szoftverét 402 és 559 üzemóra után frissítették, amelyet az értékesítési partner telepített a traktorra termékfejlesztés keretében. Kulcsszó a termékfejlesztés: ide tartozott az ülés alján levő elektromos csatlakozó tartója is, amelyet ugyanezzel a len­dülettel szereltek fel utólag.

Az ülés alján található dugós csatlakozóhoz utólag felszereltek egy tartót.

Az irányváltó kapcsolás a gyakorlatban valóban nagyon jól bevált. A gyakorlati szakemberek zseniálisnak tartják az irányváltó kapcsolókar parkolási helyzetét, ami egyben a pótkocsi féket is bekapcsolja – a Valtra itt mindent megtett a kezelő érdekében! Egy negyedik TLT fordulatszám azonban hasznos lenne bizonyos munkák során. A multifunkciós kar jobb oldalán ritkán használt irányváltó kapcsolás karjának, a mostanihoz képest balra, középen kell elhelyezkednie.

Az irányváltó hajtóműkapcsolást és különösen az integrált parkolóféket a gyakorlatban nagyon jól fogadják!

A függesztő szerkezet és a hidraulika vonatkozásában egészen rövidek leszünk: a megadott 7800 daN emelőerő ugyanolyan jó az ötfejes eke számára, mint a forgóboronás vetőgép kombinációnak. És a (legkisebb) hidraulika szivattyú szállítási sebesség is több mint elegendő. Ráadásul a tesztgazdaságban, ahol sok géppel közösen dolgoznak, igazán értékelni tudják a különálló olajháztartás és a 47 liter kivihető olajmennyiség előnyeit.

 

Modern vezetőfülke, lassú terminál

És ha már az N 154 e traktor vezetőfülkéjénél tartunk, akkor meg kell említeni, hogy a kabinba vezető lépcső szélein sajnos már elkezdődött a rozsdásodás. Emiatt azonban a Valtra 1200 órás ellenőrzése során ingyenesen új alkatrészeket bocsátott rendelkezésre, amelyeket még fel kell szerelni. Gyakorlati szempontból a fellépő összességében nagy dicséretet érdemel: a lépcsőfokok szélesek, kényelmes kiosztásúak és a vezetőfülke padlójába való átmenet is teljesen csúszásmentes. Ilyen gyakorlati szempontból fontos részletek a vezetőfülke más részein is megtalálhatók. Ezek közé tartozik pl. a kis zseblámpa, töltőtartóval a bal oldali B oszlopon, valamint a tartómágnes, a „power bank” funkció és a hátsó ablakon lévő tükör, ami jó rálátást biztosít a pótkocsi csatlakozási pontjára. Ne felejtsük el a prémium rádiót a kihangosítóval és a Bose hangrendszerrel, ami valóban megéri a többletköltségeket.

A vezetőfülkében még néhány zárt polcot is lehetne használni – és opcionálisan sincs kitámasztható szélvédő.

Kritikára ad okot a „SmartTouch” terminál. Körülbelül 30 másodpercig tart a bejelentkezés, és néhány hónap után a képernyőn „csíkok” jelentek meg. Ezért 495 üzemóra után a teljes terminált kicserélték (a garancia alatt ingyenesen).

A terminált egyszer ki kellett cserélni – 30 másodpercig tart a bejelentkezés!

Az ablaktörlő javítása szintén ingyenes lesz. Annak ellenére, hogy 180°-os és 270°-os törlési mező között tud váltani, gyakran rövid ideig elakad kb. 10 óra magasságában. Ugyanakkor dicséretet érdemel a terminál intuitív felhasználói felülete, a beépített kameracsatlakozókkal stb.

Az ablaktörlőnek 270°-os törlőmezeje van, de „10 óra” pozícióban néha röviden elakad.

Néhány szó a kameracsatlakozókról: a Valtra elöl és hátul egyaránt fel van szerelve videó kamerával. Elöl jelentősen javítja az egyébként korlátozott rálátást a raklap rakodó villáira. Hátul is sokkal jobban látható a traktor környezete – automatikusan, ha hátramenetbe kapcsolunk! És egy szoftverfrissítés hamarosan kiküszöböli a kép „körbefutását” kamera üzemmódban.

 

Nagy megengedett hasznos terhelhetőség és kisebb fordulókör

Az N 154 traktor megvásárlása mellett az egyik érv a jármű nagy megengedett össztömege volt. Végül is a Valtra megengedett össztömege 11 tonna lehet, ez bőséges hasznos terhelhetőséget jelent ebben a kategóriában 7 t üres tömeg mellett.

Ugyanakkor a hidraulikusan rugózott első tengely és a mechanikus vezetőfülke rugózás kiemelkedő vezetési kényelmet és ki­váló fordulékonyságot biztosít.

A jelenlegi lég­rugózás helyett ez az N típus még hidraulikusan rugózott. A vezetési kényelem és a fordulékonyság azonban aligha lehetne jobb.

Ezzel vissza is érkeztünk a Strotmann gumiabroncsnyomás-szabályozó rendszerhez, melyet a fékrendszer kompresszora lát el sűrített levegővel, ami egyébként teljes mértékben elegendő a működéséhez. Hígtrágya szállításakor a tartálykocsit (egy kiegészítő tárolótartállyal) szintén ez a rendszer látja el levegővel.

Az egyetlen kritikus pont a fokozatos levegővesztés – a légvezetékeket és a forgó összekötő elemeket rendszeresen karban kell tartani, hogy reggel ne érje az embert kellemetlen meglepetés.

A Strotmann gumiabroncsnyomás-szabályozó rendszere nagyon jól működik, de nem tartja tömítetten egy éjszakán keresztül a gumiabroncsokat, ha a golyóscsapok nyitva vannak.


A traktor MX T412+ homlokrakodója azonban kellemes meglepetés. A hidraulikus párhuzamos vezetés jó áttekintést nyújt, és a (proporcionális) vezérlés a kartámaszon található kis joystick segítségével fantasztikus! A szerviznaplóban ugyanakkor 559 üzemóránál szerepel a kar javítása: mivel a gomb a harmadik funkciónál néha elakadt, a kart kicserélték (garanciában).

 

A karbantartás kissé drágább, de eddig alig kellett javítani

Álljunk meg kicsit az N 154 e Versu karbantartási költségeinél (lásd a „Karbantartási költségek” részt). Ez alapján az összes olaj és szűrő költsége 1,20 eurót tesz ki üzemóránként (áfával együtt, de munkadíj nélkül). Ez valamivel átlag feletti a versenytársakhoz képest – mindez annak ellenére, hogy a hajtóműolajat csak 2400 óránként kell cserélni.

Összességében a Valtra N 154 e Versu na­gyon jó bizonyítványt érdemel – szinte semmi sem ment rajta tönkre a tartós teszt során! A két évben és a több mint 1300 üzemóra alatt bekövetkezett egyetlen komolyabb javítás a terminál és a kis joystick cseréje volt. Sok dicséretet kap az univerzális traktor a gazdaságban a kezelhetősége és a vezetési kényelme miatt is. A kritika „apró dolgokra” korlátozódik, például a ter­minál lassú bejelentkezése, a rozsdásodó lépcsőfokok vagy az ablaktörlő elakadása.

Nagy emelőerő és hidraulikus teljesítmény! És az első 1300 órában hátul sem volt javítás.

Szerző: Profi/Hubert Wilmer

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés