4x4

Technika

Bemutatkozik az új Ford Ranger

A tavalyi Frankfurti Autószalonon bemutatott Ranger februárban kerül a hazai Ford-márkakereskedésekbe. A cég merészen új dizájnt, modern technológiai megoldásokat és 17 százalékkal alacsonyabb átlagfogyasztást ígér. Utóbbit az új Auto-Start-Stop rendszerrel, az új végáttétellel, valamint az elektromos szervokormánnyal érik el.


 

A 2,2 literes TDCI dízelmotor 130 és 160 lóerős változatban rendelhető. A gyengébb 5, az erősebb 10 lóerős pluszt kapott az előző verzióhoz képest. A 3,2 literes ötnehgeres TDCi erőforrás 200 lovas. Hatfokozatú manuális és automata sebességváltók közül lehet választani, valamint a két- és négykerék hajtás között. 

Mindegyik új Ranger jelentősen kevesebbet fogyaszt a gyári adatok szerint: a 160 lóerős üzemanyag-fogyasztása 6,5 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 171 g/km. A kifutó modell Ford által mért adatai 7,8 l/100 km, illetve 206 g/km volt. A legkeményebb terep lekűzdésében segít a 800 mm-es gázlómélység és a 230 mm-es hasmagasság. A meredek terepakadályoknál előnya 28 fokos első és 25 fokos hátsó terepszög.

Az öszkerekes modellek robusztus, elektronikus vezérlésű osztóművét a sofőr menet közben, a középkonzolon elhelyezett gombbal kapcsolhatja át kétkerékhajtásról négykerékhajtásra. Ha nagyobb forgatónyomatékra vagy erősebb motorfék-hatásra van szükség, a vezető a terepfokozatot is kiválaszthatja, igazán nehéz terepen az elektronikusan zárható hátsó differenciálmű biztosít extra tapadást. A Ranger off-road képességeihez 3500 kilogrammig terjedő vontató kapacitás társul.


 

A csúcsverzió az alapáron négykerék hajtású Wildtrak modellváltozat. Ennek egyedi az új, trapéz alakú hűtőrácsa, sötétszürke metálfényezést és a különleges első légbeömlőket kapott. Jellegzetes fényezésűek a külső tükörházak, a kilincsek, az oldalsó szellőzőnyílások, a plató-rögzítő sín és a hátsó lámpatest is. Az új Wildtrak exkluzív dizájn-megoldásai közé tartozik a szögletes ködfényszóró, a csiszolt felületű 18 colos könnyűfém keréktárcsa és a látványos Wildtrak mintázat. Egyedi a Wildtrak új Pride Orange metálfényezése is. A narancssárga árnyalat az utastérben is megjelenik. A két első ajtó között végigívelő vízszintes sáv magában foglalja a műszeregységet és a két színes, digitális kijelzőt, valamint a 8 colos érintőképernyőt. Az új Wildtrak vezetőülése nyolc irányban motorosan állítható. 

Élvonalbeli technológia a Ford hangvezérlésű SYNC 2 csatlakozási rendszere, amelynek 8 colos, színkódokkal kiegészített érintőképernyője megkönnyíti a menü kezelését. Az autózást számos vezetősegítő technológia teszi kényelmesebbé és biztonságosabbá, köztük a Sávelhagyásra Figyelmeztető Rendszer és a Sávtartó Asszisztens, az Akadályfelismerő rendszerrel kiegészített Adaptív Sebességtartó Automatika, az első-hátsó Parkolóasszisztens, a Tolatókamera, valamint az oldaldőlés-mérsékléssel és utánfutó stabilizáló rendszerrel kiegészített Elektronikus Stabilitásprogram.

– Az új Wildtrak felszereltség megjelenésével a Ford Ranger a négykerékhajtás, az egyedi megjelenés és a SYNC 2 rendszerhez hasonló prémium megoldások verhetetlen kombinációját kínálja a vásárlók számára – mondta Papp Zoltán, a Ford Magyarország haszongépjármű igazgatója.

Az új Ranger indulóára nettó 6,175 millió forint (bruttó 7 842 250 Ft). A kézi váltós Wildtrak nettó 8,475 milliótól (bruttó 10 763 250 Ft) vihető el.

 

agrotrend.hu / G.B. 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés