Az Európai Bizottság július 16-án ismertette a 2028-2034 közti közös agrárpolitikára (CAP) és a többéves pénzügyi keretre (MFF) vonatkozó jogalkotási javaslatát. Az összefoglaló kiemeli, hogy a „mezőgazdaság közvetlen...
Hatalmas gazdasági károkat okozni képes állatbetegségek sora kering Magyarországon, illetve a környékünkön. Az idén olyan betegség is megjelent, amelynek eddig nyoma sem volt Európában sem, és...
Az Agrárminisztérium meghozta az első támogatói döntéseket az állattartó gazdaságok megújítását célzó pályázatban: első körben 209 beruházás részesül támogatásban, összesen több mint 10 milliárd forint értékben....
A nyári aszály a növénytermesztés mellett az állatartókat is komoly kihívások elé állítja, a legelők sok helyen már most az augusztusra jellemző kisülések jeleit mutatják. A...
Legyőztük az RSZKF járványt, ami hatalmas fegyvertény volt, ugyanakkor a kártérítési folyamat elfogadhatatlanul lassan halad. Reméljük a következő hetekben a kormány dönt a kifizetések megindításáról! /Megjelent...
Maradt a lejtőn a német állattenyésztés, évtizednyi idő alatt az állattartó telepek bő harmada tűnt el a sertés- és szarvasmarha-ágazatban. Eközben azért látszódik a koncentráció, hiszen...
A műélelmiszerek elterjedésének veszélye komplexebb kérdés a mesterségesen előállított élelmiszerek emberi szervezetre gyakorolt hatásánál – hangzott el egy, a témában rendezett konferencián. A laboratóriumi húsok az...
A mezőgazdasági termelés céljából tartott állatok jólétére vonatkozó uniós szabályozás hatásvizsgálatáról várja az állampolgárok véleményét az Európai Bizottság. Az előírások felülvizsgálatával az unió célja a haszonállatok...
Közvetlenül az ezredforduló előtt Nyugat- Európában is gyakran megoszlottak a vélemények a felsőoktatás különböző szegmenseiről, így az agrár-felsőoktatásról is. Voltak olyan vélemények, amelyek szerint ez az...
Egy jól ápolt és művelt gyepen érezhetjük a gyógynövények illatát. Ezeket a növényeket fogyasztják a juhok és a szarvasmarhák, amelyeknek köszönhetően egészséges húsokhoz juthatnak a vásárlók. A...