Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Agrárportrék

Nyakas András: Növekedés minden nehézség ellenére

Nyakas András nyerte el 2017-ben az Év Agrárembere díjat állattenyésztés kategóriában.

„Nem titkolom, nagyon jól esett ez a megtiszteltetés. A díj átadása óta nagyon sok emberrel, céggel ismerkedtem meg, akik hasonló tevékenységgel foglalkoznak, mint én” – árulta el Nyakas András.

„Ezekből a kapcsolatokból sok előnyt tudtam kovácsolni, mert bármilyen akadályba ütközünk szakmai téren, van kit, kiket megkérdeznem, és kicseréljük egymással a tapasztalatainkat” – tette hozzá.

A díj átvétele óta számos esemény történt. Többek között 2020-ban Magyarország Legszebb Birtoka Abszolút Győztese, Kategóriagyőztese, Közönség díjasa lett a Nyakas Farm Kft., melynek a tulajdonosaként kapta meg a kitüntetést.

Forrás: Nyakas András

2021-ben Áder János Magyarország Köztársasági Elnökétől a hazai mezőgazdaság területén végzett több évtizedes, sikeres munkája elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést is átvehette.

2023 februárban újabb megtiszteltetés érte a szakembert, hiszen elnyerte az Agráriumért OTP Díj Állattenyésztési kategóriáját, melyet az OTP Agrár Gála rendezvényén vehetett át. Az elismerést az ágazatban kiemelkedő teljesítménye elismeréseként érdemelte ki.

„Ebből is látszik, hogy az elmúlt években is folytattam a munkámat, a napi teendőimet, és így megtettem mindent, hogy ezek a díjak megtaláljanak engem” – tette hozzá.

Egyenlőre nem történt teljes mértékben generációváltás a cégben, Nyakas András továbbra is aktívan részt vesz a mindennapi feladatokban. „Úgy gondolom még kell 2-3 év, és végre élvezhetem a nyugdíjas éveket” – mondta.

A hajdúnánási Nyakas Farm 1800 ha művelt földterületen gazdálkodik, 1660 Holstein-fríz tehenet gondoznak, 1908 növendék üszőt tartanak. Az állatállomány napi 55-60 ezek kg tejet biztosít.

2023 júliusától átálltak a napi 2 fejésről a napi 3 fejésre, ezért lecsökkentették az állatállományukat, hogy a fejőház elbírja a több feladatot, így a háromszori fejéssel ugyanannyi tejet tudnak előállítani.

Az előző évek számos kihívás elé állította a vállalatot.

„Az elmúlt években igen nagy aszály volt hazánkban, ami persze minket is nagymértékben érintett. Ezek a forró nyarak nemcsak a termésre, hanem állatokra is nagy hatással voltak” – mondta Nyakas András.

Az aszály miatt kevés lett a legelő és így a folyadékpótlásra is nagyon figyelniük kellett. Az állatok a megszokotthoz képest más tápot, sokkal több vizet és klimatizált körülményeket kívántak. Az alaptakarmánynak számító siló minősége romlott, az állatok ellátása komoly gondot okozott – így az öntözést hamarabb kellett kezdeni.

„Mi az állatoknak fűkeveréket vetünk ősszel, amit kora tavasszal levágunk és szénát készítünk belőle. A szántóföldi kultúrában a szántás nélküli talaj előkészítéssel próbálkoztunk védekezni a szárazság ellen, valamint a gépeknél próbáljuk a legújabb technikákat alkalmazni. Ma már 850 hektáron öntözünk, amit mintegy 200 hektárral tervezünk bővíteni” – tette hozzá a szakember.

A szomszédos országban dúló háború mindenkit érintett, így a Nyakas Farmot is.

„Sajnos azonnal megéreztük az elektromos áram és a gáz áremelkedését, a gázolaj akadozó ellátását” – tette hozzá. Szinte minden beszállítójuk árat emelt, különösen a fehérje hordozók drágultak, de a felvásárlók is emelték a felvásárlási áraikat”.

„A covid járványt átvészeltük. A hatása érezhető volt a takarmány kiegészítők akadozó szállítása miatt. De elmondhatom, hogy nagyjából zökkenő mentesen zajlott le. A tejszállításunk akadály mentes volt, minden nap el tudták szállítani. Mint mindenhol, nálunk is sok munkavállalónk megbetegedett, de hála Istennek, nagyobb tragédia nem történt” – mondta Nyakas András.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés