Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Agrárportrék

Mutsy Árpád: innováció a fejlődés fő mozgatórugója

 

Megtiszteltetésnek tartja Mutsy Árpád, a Bio-Fungi Kft. alapítója, tulajdonosa, hogy őt választották 2017-ben az Év Kertészének és ő nyerhette el az Év Agrárember kitüntetés Fődíját is. 

„Nem számítottam még arra sem, hogy jelölnek a díjra” – emlékezett vissza. „Ez a kitüntetés nemcsak nekem, hanem a vállalkozásunknak is szól, sőt magát a magyar gombaipart is felemeli” – fogalmazott Mutsy Árpád.

A szakember úgy érzi, ezek a díjak erőt adnak számára a folytatáshoz, azt mutatják, megtérül a befektetett munka, ha kitartással dolgozunk a szakmánkban.

„Példaértékűnek tartom a szervezők munkáját, hiszen ezek a díjak az egész agrárszektor szerepét, jelentőségét emelik, és hozzájárulnak egy szakmai közösség kialakulásához is” – tette hozzá Mutsy Árpád.

Az 1991-ben alapított Bio-Fungi Kft. hatalmas karriert futott be eddig. Az Ócsán és Áporkán működő vállalat piacvezetőnek számít Magyarországon a gombakomposzt és -alapanyagelőállítás, valamint a friss gomba termesztésében.  

Fotó: Mutsy Árpád

Ahogy Mutsy Árpád elmondta: a közel 400 főt foglalkoztató vállalat 18 országba exportálja a termékeit, és hetente több mint 2 ezer tonna alapanyagot értékesítenek.

Gombatermelésüket sikerült jelentősen növelni az előző években, mára 150-160  tonna fehér és barna csiperke mellett bio csiperkegombát, laskagombát, shiitake gombát és ördögszekér laskagombát állítanak elő és értékesítenek.

A termelést a legmodernebb, környezetkímélő technológia alkalmazásával vegyszermentesen végzik, hangsúlyt helyezve a víztakarékosságra, amit automata öntözéssel és párásítással érnek el. 

A gombakomposzt és -alapanyagelőállításhoz a környező gazdaságokban keletkező mezőgazdaság hulladékokat, ló- és csirketrágyát, valamint konvencionális és bio szalmát használnak fel.

„Bár a gombaipar stabil, a kereslet folyamatosan bővül, a világban gyors és komoly változások történnek – mind a covid-járvány, mind a háború kitörése, illetve az energiaárak megugrása nagyon nehéz helyzet elé állította a gazdálkodókat” – mondta a szakember. „A válságok ugyanakkor megmutatták azt is, hogy az élelmiszeriparra minden helyzetben szükség van, válság- és  értékálló gazdasági környezet” – tette hozzá.

Ahogy Mutsy Árpád elmondta, az energiaárak megugrása komolyan érintette a vállalkozásukat, hiszen 8-10 szeresére nőttek az árak. A termeléshez szükséges fűtés, illetve hűtés költségei érezhetően csökkentették a nyereségességet, ez különösen 2022-ben nagyon nehéz évet jelentett. 

„Sikerült megtalálni a megoldást erre a helyzetre is – árulta el Mutsy Árpád. A költségnövekedés ellensúlyozására óvatos, mértéktartó áremelést alkalmaztunk, így nem volt visszaesés az értékesítés volumenében, a piacok megőrzésé érdekében némi veszteség felvállalása is szükséges volt” – tette hozzá.   

Mutsy Árpád komoly hangsúlyt helyez az innovációra, melyet a folyamatos fejlődés egyik fő mozgatórugójának tart.

Az elmúlt évtizedben több milliárd forintos fejlesztést hajtottak végre – ezzel a legnagyobb innovátorokká váltak Közép-Kelet-Európában a gombatermesztési ágazatban. Több sikeres K+F pályázat lezárása után, jelenleg is folynak újabb gombaipari kutatások a vállalatnál.

Napirenden van egy újabb, 8-10 milliárd értékű fejlesztés, melyet részben pályázati támogatásoknak köszönhetően terveznek megvalósítani, jóllehet, egyelőre a finanszírozás igen költséges a megemelkedett kamatkörnyezetben.  

„Célunk a digitalizáció, a robotizáció erősítése, amely hozzájárulhat az önköltség csökkentéséhez, a hatékonyabb termeléshez és jobb mérethatékonysághoz” – tette hozzá Mutsy Árpád.

„Jelenleg Ócsán 12 darab 864 négyzetméteres és 18 darab 561 négyzetméteres modern, felszíni gombatermesztő házzal és 24 db laskagomba-termesztő sátorral rendelkezünk, valamint az áporkai komposztüzemben 55 db komposztáló alagúttal üzemelünk”. 

Különösen büszkék vagyunk arra, hogy olyan szakmai csapattal rendelkezünk, akik az alapanyag begyűjtéstől kezdve a komposztáláson át, a gombatermesztés és -értékesítés területén iparágunk legkiválóbb szakemberei. Saját karbantartó csapatunk napi szinten biztosítja a technikai hátteret. Szállítmányozásunk nagyrészben lefedi az alapanyag beszállítást és a készáru kiszállítást (éves szinten több mint 100.000 tonna árut mozgatunk). Saját marketinggel rendelkezünk. Mindezek széles spektrumú szaktudást, és több éve, évtizede nálunk dolgozó munkatársakat jelent. A vállalkozás legnagyobb értéke a benne dolgozó szakemberek tudása és elkötelezettsége, erre különösen büszkék vagyunk.

Az elmúlt években rendszeresen részt vettünk az OMÉK-on (legutóbb, 2023-ban miniszteri különdíjat nyertünk el), de számtalan nemzetközi vásáron, szakkiállításon is jelen vagyunk. A szakmai elkötelezettség mellett a társadalmi felelőségvállalás különböző szintjein is elkötelezettek vagyunk: hospice intézmények támogatása, iskolagomba program, GoPink kampány (az elmúlt több mint 10 évben 50 millió Ft feletti összeggel támogattunk kórházakat, a Magyar Rákellenes Ligát, stb.). Sok más, ehhez hasonló területen való közreműködésünket több elismerés is bizonyítja. A teljesség igénye nélkül kiemelnénk, hogy magyar CSR több díját elnyertük, a fenntartható gazdálkodásban lévő munkánkat a TRADE magazin elismerte, Érték és Minőség Nagydíjat nyertünk, Magyar Termék tanúsítással rendelkezünk, Magyar Brand oklevelet nyertünk és még számtalan elismerésben részesültünk az elmúlt 5-6 évben” – mondta Mutsy Árpád.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés