Agrárportrék

Kostyál Etelka: A siker titka a csapatmunka

Kostyál Etelka nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy 2021-ben őt választották az Év Fiatal gazdájának. Ám ahogy fogalmazott: ez a siker nem egyedül az ő érdeme, hiszen komoly csapatmunka áll a háttérben.

„A Bátaszéken működő családi vállalkozást hárman vezetjük, férjemmel, Szilágyi Tiborral és a sógorommal, Schultz Péterrel közösen igazgatjuk a gazdaságot” – hangsúlyozta.

Az agrármérknöki végzettséggel rendelkező Schultz Péter irányítja a szántóföldi gazdálkodást, Szilágyi Tibor a szőlészetet vezeti, míg Etelka viszi a pénzügyi területet.

„Minden döntést közösen hozunk meg. Nemcsak jó a munkakapcsolat közöttünk, hanem jó barátok is vagyunk, így rugalmasan és hatékonyan tudunk dolgozni. Alkalmazkodunk a körülmények változásaihoz és meghallgatjuk a munkatársaink javaslatait, tapasztalatait is” – árulta el Kostyál Etelka.

Fotó: Kostyál Etelka és Szilágyi Tibor

A vállalkozást 2016-ban indították el, amikor a nagyszülőktől megörökölték a birtokot.

„Kevés olyan gazdaság van az országban, melyet a 30-as éveiben járó emberek vezetnek” – tette hozzá.

Sikeres munkájukat az is igazolja, hogy számos fejlesztést végrehajtása mellett jelentősen tudták növelni a birtokuk méretét. Mára már integráltan 800 hektár területen folytatják a gazdálkodást és 40 hektáron művelnek szőlőt.

A szántóföldeken jó rész a hagyományos haszonnövényeket termesztik, főként kukoricát, őszi búzát, napraforgót termelnek, de szóját, árpát és cirkot is vetnek.

Gazdálkodásukat azonban érzékenyen érinti az éghajlatváltozás, a termelési költségek jelentős emelkedése főként olyan környezetben, ahol csökkennek a felvásárlási árak.

Kostyál Etelka kitörési pontnak látja a borászatot, illetve a vendéglátást. Jelenleg a megtermelt szőlőt eladják, de terveik között szerepel saját bortermelés létrehozása.

Ennek a „másik lábnak” a kiépítése már zajlik, hiszen kialakítottak egy 16 férőhelyes vendégházat, amelyet tavasszal megnyitnak a közönség előtt, emellett tervezik a butikborászatukat is.

Öt éves tervükben szerepel, hogy pályázati támogatások igénybevételével borászati technológiát építenek ki a Szekszárdi Borvidéken található szőlészetükben, illetve a gabonák számára szárító- és tárolókapacitást hozzanak létre.

A gazdálkodás mellett Kostyál Etelka fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást. A Magyarok Kenyere Program keretében liszttel és egyéb élelmiszerekkel támogatják a bátaszéki rászoruló családokat.

Emellett a Tolna Megyei Ifjú Gazda Gazdakör alapító elnökeként, a Szekszárdi Gazdakör tagjaként támogatja a környékbeli kisebb gazdaságok működését.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés