Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Agrárportrék

Hollósy Tibor: Húsban profi

 

Nagy meglepetésként élte át Hollósy Tibor, amikor 2018-ban az Év Élelmiszeriparosa döntőjébe választották, azt pedig, hogy megnyerte a kategóriát, óriási megtiszteltetésnek tartja.

Ez a díj számomra erkölcsi elismerés mindazért, amit eddig elértem a szakmában” – árulta el. Sok elismerést kapott a kollégáitól, sőt még ma is emlegetik a kitüntetést a partnerei körében.

„Az pedig, hogy a Kometa 99 ZRt olasz tulajdonosa, Giacomo Pedranzini is megkapta ezt a díjat 2021-ben, külön öröm számomra” – tette hozzá.

Hollósy Tibor, változatlanul a kaposvári székhelyű Kométa 99 Zrt beszerzési igazgatójaként dolgozik, pozícióra hamarosan tovább erősödik, hiszen az élőállat és a húsbeszerzés mellett a cégen belül valamennyi további területhez kapcsolódó beszerzés is hozzá fog tartozni.

Fotó: Hollósy Tibor

Szintén segíti a munkáját a most tesztelés alatt zajló, az SAP-t felváltó S/4HANA rendszer, melynek segítségével valós idejű információkra alapozhatják a beszerzési, illetve az értékesítési döntéseiket.

A Kométa 99 ZRt. 32 milliárd forint értékben hajt végre beruházásokat és fejlesztéseket, melynek köszönhetően a gyár 2027-ig több mint duplájára növelheti a kapacitását.

A meglévő 14 hektáros területen új üzemcsarnokot építenek fel, amely mind a vágási, mind a feldolgozási kapacitást érinti.

A jelenlegi heti 14 ezres vágásszám helyett akár 50 ezer állatot is képesek lesznek levágni, illetve feldolgozni.

„Mind az energiárak emelkedését, mind az ukrajnai gabona hatását érzi a cég, azonban ezek ellenére eredményesen zárjuk a 2023-as évet” – árulta el a szakember. „Ennek egyik titka, hogy részben az állattartás teljes vertikumát felöleli a munkánk, a malacok tenyésztésétől kezdjük a folyamatot, ennek érdekében 3200 anyakocát tartunk.”

„Sikerünk másik titka a minőség” – tette hozzá Hollósy Tibor. Termékeiket olasz receptúrák alapján készítik, melyek allergénmentesek, nem tartalmaznak szóját, laktózt, glutént és glutamátot sem.

Fotó: Hollósy Tibor

Szintén a hús minőségét javítja az az intézkedésük, miszerint az élő állatokat nagyrészt 200 kilóméternél közelebbről szállítják, hogy kevesebb stressz érje őket vágás előtt.

2018-ban elindítottak sócsökkentési programjukat, mára készítményeik jelentős részének sótartalma 25%-kal csökkent.

2020-ban teljes arculatváltásra, a portfólió átalakítására került sor. Termékeik közül a legsikeresebb a főtt sonka kategória, ez teszi ki az árbevételük mintegy 40%-át. Az export 60%-a Olaszországba kerül.

Fontos szempont a cég számára az ESG, a környezettudatos termelés és a társadalmi szerepvállalás.

Terveik szerint 2023-ra 30%-kal csökkentik a vállalat szén-dioxid-kibocsátását, 2027-ig pedig a villamos energiafelhasználásuk 20%-át napenergiával fogják előállítani.

„Európában először zöld kötvényt bocsátottunk ki 12 milliárd forint értékben, hogy megvalósíthassuk a terveinket” – mondta a szakember.

Szintén a környezet védelméhez tartozóan 5 évvel ezelőtt megépítettek egy saját szennyvíztisztító üzemet, amely biológiailag tisztítja meg az üzemből kibocsátott vizet. A húsfeldolgozás során keletkező melléktermékeket pedig húslisztként, illetve ipari zsírként hasznosítják.

A cég közel 1000 embert foglalkoztat, odafigyelnek a munkavállalók egészségi állapotára, meleg étkeztetést biztosítanak számukra, ösztönzik őket a sportolásra, illetve az önkéntes munkákra, melyért magasabb órabért fizetnek.

„A Kometa számára nagyon fontos a jó munkahelyi légkör, a közösségi élet” – hangsúlyozta Hollósy Tibor.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés