Hírek

Visszakerülhet a balatoni hal a fogyasztók asztalaira

A balatoni halak ismét visszakerülhetnek a fogyasztók asztalaira annak köszönhetően, hogy a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. idéntől újra öt tógazdaságban, több mint ezer hektáros vízfelületen gazdálkodhat – mondta a köztársasági elnök a Kék bolygó című podcast adásának hétfőn közzétett részében.

Áder János Szári Zsolt halászati mérnökkel, a Balaton élővilágának megóvásáért felelős miniszteri biztossal, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatójával korábban megkezdett beszélgetését folytatva kifejtette, egy húsz évvel ezelőtti hibás döntés után most van ismét akkora területe az államnak, amely pontot tehet a balatoni halászat betiltása körüli komoly vitákra. A halgazdálkodási társaság ugyanis a Balatonéval azonos vízminőségben tud olyan kedvelt fajokat nevelni, mint például a ponty, a csuka, a harcsa, vagy a fogas.

fotó: wikipedia

Szári Zsolt hangsúlyozta, a jelenleg rendelkezésre álló területen könnyedén tudják pótolni a Balaton halállományát, a felesleggel pedig ki tudnak lépni a piacra. Ebben nagy segítséget jelent, hogy a balatoni hal egy hónapja megkapta az Európai Uniótól az oltalom alatt álló földrajzi jelzésű termék minősítést – tette hozzá.

Az államfő úgy látja, jó úton halad annak a célkitűzésnek a megvalósítása, hogy a Balaton váljon Európa egyik legkedveltebb horgászvizévé.

Szári Zsolt ezzel egyetértve megjegyezte, mára világviszonylatban is elismerően nyilatkoznak a Balaton pontyállományáról, ami annak köszönhető, hogy eredménnyel jártak a nagy halak védelmére hozott intézkedések.

Szári Zsolt miniszteri biztosi munkájáról szólva közölte, egy év múlva ki kell kristályosodnia az olyan kérdéseknek, mint például, hogy érdemes-e kotorni a Balaton medréből az algavirágzás lehetőségének csökkentése érdekében. A klíma változik, a Balaton vízgyűjtője nagyon csekély, nagyon sérülékeny, ezért azon is el kell kezdeni gondolkodni, hogy 30-40 év múlva hogyan kell majd megoldani a Balaton vízpótlását – mondta.

Áder János aláhúzta, erre a munkára is igaz az a népi bölcsesség, hogy inkább kétszer mérni, mint egyszer vágni. A Balatont érintő elhamarkodott, nem kellően átgondolt döntéseknek ugyanis – például a busa és az angolna betelepítésének – rendkívül káros következményei voltak – jegyezte meg a köztársasági elnök.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés