Élelmiszergazdaság

Piac

Jó áron van a szilva, mégis kevesen keresik

Dübörög a szilvaszezon, ami annyit jelent, hogy a korai fajtákból már főzik a lekvárt, a pálinkát. A középérésű gyümölcs több mint felét már leszedték, a késői fajták közül több csak egy-két hét múlva lesz érett. A fogyasztói ár alacsonyabb, mint tavaly, a termelők viszont panaszkodnak, hogy nagyon olcsón veszik át a portékájukat a felvásárlók.

A magyarok tányérjára ritkán kerül szilva, szilvás étel, hiszen évente átlagosan csak 1,3 kilogrammot fogyasztunk el. Ifj. Nagy Ár­pád, a békéscsaba-mezőmegyeri Árpád Pálinka főzőmestere elmondta, a legtöbb szilvát a szeszipar vásárolja fel – írja a beol.hu.

A népszerű gyümölcsből legtöbbször lekvár és pálinka készül – fotó: pixabay.com

– A kereskedelmi célú szilvapálinkák készítése visszaesett a főzdékben – hangsúlyozta ifj. Nagy Árpád. – A népegészségügyi termékadó bevezetése 15–20 százalékkal drágítja a termékeket. Ez a bérfőzésre nem vonatkozik, mert azok az italok a párlatkategóriába tartoznak. Tavaly jó termés volt, és bevásároltunk a mostaninál is olcsóbb alapanyagból.

Most az árdrágítás helyett inkább a felhalmozott pálinkakészleteket értékesítjük. A korai szilváknál a szárazanyag-tartalom idén elmaradt a szokásostól.

Akik nem ritkították meg az ágakat, azoknál túlterhelt lett a fa, a gyümölcsök nem cukrosodtak, édesedtek be úgy, ahogy kellene. Mindez az ital illatában, ízében is megmutat­kozik.

Ifj. Nagy Árpád hozzátette, a bérfőzésnél 75–80 százalék a szilvapálinka aránya. Békésben ennek van a legnagyobb hagyománya, emellett a szilva kiegyensúlyozott, jó termésbiztonságú gyümölcs, az átlagosnál magasabb a cukortartalma és a kihozatala.

Idén a közép- és késői érésű szilváknál érvényesülhet ez leginkább a pálinkákban.

Fabulya Attila okleveles pálinkabíráló, a Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft. kóstolóházának vezetője hangsúlyozta, a békési, eredetvédett szilvapálinkának legalább 51 százalékban veres szilvát kell tartalmaznia.

Nem véletlenül, ugyanis ennek a fajtának van a legnagyobb hagyománya Békésben.

– Amikor száz évvel ezelőtt Békésben az emberek jó része betelepült a tanyákról a váro­sokba, a kertekhez hasonlóan a házak elé, az utcára is két-három szilvafát ültettek – ecsetelte Fabulya Attila.

– Időközben sokan rájöttek, hogy a veres szilvának visszafogottabb a karaktere, gyengébb az aromaszerkezete, és a kihozatalban is vannak jobb fajták. Így stanley-re, bluefrére, elenára, beszterceire váltottak. Előbbi kettő középérésű, utóbbi kettő késői érésű gyümölcs.

Fabulya Attila elmondta, ők is kevésbé alapoznak idén a kereskedelmi célú szilvapálinkák készítésére.

A túlkínálat pedig annak is köszönhető, hogy a konzervipar – a második legnagyobb szilvafelhasználó – a korai fajtákat még nemigen vásárolta, a közép- és késői érésű szilvákra helyezik a hangsúlyt.

Lekvár- és dzsemkészítésre ma már kevés szilvát használnak az összes mennyiséghez viszonyítva.

Bár találkozni rostos szilvalével és püré is készül a gyümölcsből – amit aztán tovább hasznosít az élelmiszeripar –, ezek nem jelentenek számottevő tételt.

agrotrend.hu / beol.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés