Élelmiszergazdaság

Piac

Fagyasztott gyümölcs importban emelkedik Amerika

2019-ben több mint 11 százalékkal növekedett az Amerikai Egyesült Államok fagyasztottgyümölcs-importja. A hirtelen növekedés oka a bogyók és a trópusi gyümölcsök világpiaci árának alakulása a dollárhoz képest.

A tavalyi évben az Egyesült Államok közel 455 ezer tonna fagyasztott gyümölcsöt importált, szemben az előző évi alig 408 ezer tonnával. Ezzel meghaladta a 2015-ös rekordnak számító 449 ezer tonnát. A leginkább behozott termékek a mangó, az ananász a trópusi gyümölcsök és az áfonya voltak. A dollár erőssége versenyképesebbé és vonzóbbá teszi az importot.

fotó: pixabay.com

A fagyasztott meggy importja megközelítette a korábbi mennyiséget a maga 4000 tonnát is meghaladó behozatalával. Ez 25 százalékos emelkedésnek számít a 2018-as rekordalacsony évhez képest.

A 2016-os év óta először mutatott fellendülést a fagyasztotteper-import. Akkor 124 ezer tonnára esett vissza az előző évi több mint 135 ezer tonnáról. Ezt sikerült tavaly több mint 126 ezer tonnával felülmúlni, amely 23,8 százalékal több mint az előző évi mennyiség. A megnövekedett fagyasztotteper-importot a tavasszal – az egyik legjelentősebb epertermelő vidéknek számító – Kaliforniában uralkodó kedvezőtlen időjárási viszonyok is eredményezték.

A fagyasztott vörösmálna importja 15 százalékkal esett vissza, de chilei források szerint a piaci feltételek lassan helyreálnak és a piac normalizálódhat.

agrotrend.hu / NAK

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés