Élelmiszergazdaság

Piac

Árrobbanás jön a sertéshúsok piacán!

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke elmondta, már 2021 végén sem tudták lenyelni a takarmányár-növekedést a tenyésztők, így a fogyasztók készülhetnek az idei újabb áremelésre.

Hullámzó évet zárt 2021-ben a hazai sertéságazat, az önköltségi árak jelentősen emelkedtek, ezt 2022 első hónapjaiban kénytelenek lesznek érvényesíteni a sertéstenyésztők – mondta a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke, írta az Infostart.

"Sajnos folytatódott az az évek óta megfigyelhető tendencia, hogy egy éven belül is nagyon nagy a hullámzás. Az elmúlt éveket a sertéshúságazat kettős vírushatás alatt élte, és 2021 is ilyen év volt, ugyanis ezt az ágazatot nem csak a Covid-hatás, hanem az afrikai sertéspestis megjelenése is nagyon drasztikusan befolyásolta" – részletezte Éder Tamás.

A hullámokat ismertetve elmondta, az év elején volt egy három hónap alatt lezajlott 25 százalékos árnövekedés az élő sertés nemzetközi piacán, majd ezt követően folyamatos árcsökkenés volt az év végéig.

Fotó: Getty Images

"Ezzel párhuzamosan az önköltségek az ismert folyamatok miatt jelentősen növekedtek; nőttek a takarmány-, az energiaárak és a bérek is. Az árak pedig a kereskedelmet is érintették" – tette hozzá.

Azt azért kijelentette, hogy a bolti polcokon a sertéshúsból készült termékek sem drágultak tavaly, de mivel az élő sertés ára ma már nem fedezi a gazdák költségeit, árrobbanás jön, hogy a gazdák ne adják tovább veszteséggel a sertést; mint Éder Tamás rámutatott, az év végén már meg is kezdődött a korrekció, amely fél éven át még folytatódni fog, ettől pedig a polcon látható árak is nőnek majd 2022 első félévében.

A várható árnövekedésről érdekképviselet vezetőjeként nem mondhatott semmit, de a 25-30 százalékos takarmánydrágulás szerinte úgy épül be az önköltségi árakba, hogy van egy "durva hüvelykujjszabály": a teljes élő sertés előállítási ára 65-70 százalékban a takarmányáron múlik.

agrotrend.hu / Infostart

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés