Hírek

Aggódnak a magyar méhészek

Nincs kereslet az akácmézre, befagyott a hazai mézfelvásárlás, közben az ukránok olcsó mézzel árasztják el a magyar és az európai piacot.

A gabonához hasonlóan a méz is nyomott áron érkezik Ukrajnából, de ennek a hátránya, hogy kiszorítja a magyar termékeket a boltok polcairól. Magyarország, több uniós tagállammal együtt, sürgeti a méztermékek csomagolásán az egyértelmű eredetmegjelölést. 

„November után gyakorlatilag leállt a hazai mézpiacon a felvásárlás, az ukrán méz levitte a vegyes és az akácméz árszintjét is. A 2021 végén még kilónként 2400 forintos felvásárlási árú akácméz most 1700 forintos áron sem kell, és vegyes mézekből is beragadtak tételek a termelőknél és a kereskedőknél is, ráadásul az üzletek polcairól sem fogy a magyar méz” – mondta a Világgazdaságnak Fazekas Gyula, a Magyar Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesületének elnöke.

Az ukrajnai méhészek a háború elől menekítve pörgetés után fél áron vagy még olcsóbban azonnal értékesítették a mézet, mert nem akarták, hogy termékük a harcokban megsemmisüljön, és azonnal pénzhez akartak jutni – fogalmazott Nagy István agrárminiszter ezzel kapcsolatban a lapnak.

Fotó: Getty Images

Nem csak a hazai eladásokkal van probléma

A termelők azt remélték, ha minden mezőgazdasági termék ára megemelkedett, akkor a méztermelők is drágábban exportálhatják a magyar mézet. A terv az volt, hogy német, francia, svájci és olasz felvásárlóknak is eladják a tavalyi mézet. Tavaly egyébként évek óta először volt jó évük. 

A PROBLÉMA AZONBAN, HOGY A MAGYAR MÉZ EXPORTPIACAI BEDUGULTAK AZ UKRÁN ÁRU MIATT.

Nagy István szerint az ukrán méhészek korábban is termeltek mézet, és az is elfogyott egy idő után, abban lehet bízni, hogy ez történik most is. Viszont most egyszerre árasztották el a piacot az árujukkal az ukránok. Az ukrán termékekre kivetett uniós importvám teljesen megszűnt júliusban, és 60 ezer tonnára emelkedett a kvóta. 

Azonban a méhészek nagyon aggódnak, hiszen kellene a tavaszi induláshoz a pénz, de nincs bevételük. Az akácméz korábban magyar specialitásnak számított, most viszont már több országnak is van ilyen terméke, így megszűnt az előny.

agrotrend.hu / Index

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nyakas Farm
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés