Hírek

A GVH hat javaslatot fogalmazott meg a tartós élelmiszerek árának mérséklése érdekében

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a tartós élelmiszerek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatát, és ennek alapján hat javaslatot fogalmazott meg, amelyek hozzájárulhatnak a hatékonyabb versenyviszonyokhoz, ezen keresztül pedig az árak mérséklődéséhez – közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.

A hivatal a tejek és tejtermékek után másodikként február elején a tartós élelmiszerek piacán indított vizsgálatot, miután számos tartós élelmiszernél a fogyasztói árak nagymértékben emelkedtek, továbbá időszakos hiányhelyzetek is kialakultak.  


Fotó: Andreas Lischka / Pixabay

A GVH rövid időn belül több, összehangolt helyszíni kutatást folytatott le országszerte a meghatározó konzerv-, illetve fagyasztott zöldségtermékeket előállító vállalkozásoknál és élelmiszer-kiskereskedőknél. A hatóság az érintett piac szerkezetéről, az árak alakulásáról, az értékesítési forgalomról és az árbevételekről gyűjtött információkat.

A vizsgálat alatt áttekintették a konzerv- és fagyasztott zöldségek-gyümölcsök értékláncát, elsősorban 12 konkrét termékre – egyebek mellett csemegeuborka, morzsolt csemegekukorica, csicseriborsó, chilis bab konzervek, meggybefőtt, gyorsfagyasztott zöldborsó, mexikói zöldségkeverék, gyalult tök, hasábburgonya és sűrített paradicsom – fókuszálva.

A vizsgálat eredményei alapján a GVH hat javaslatot fogalmazott meg, amelyek hozzájárulhatnak a hatékonyabb versenyviszonyokhoz, a piaci verseny erősítéséhez, ezen keresztül pedig az árak mérséklődéséhez. A javaslatok között szerepel a zöldségek és gyümölcsök magyarországi termelésének ösztönzése; a hatékonyságnövelés, a megújuló energiaforrások használatának támogatása és a precíziós mezőgazdasági szakképzés is.

Kiemelték, a GVH szakmai konzultációt kezdeményez az Agrárminisztériumnál, hogy részletesen bemutassa a termelői hatékonyságnövelésre vonatkozó megállapításait.

Javaslatként fogalmazták meg a termelői összefogás további ösztönzését is, de rámutattak arra, hogy a kiskereskedők magasabb nyereséget realizáltak a vizsgált tartós termékeken.

A GVH vizsgálata igazolta, hogy az elemzett termékkörön belül 25-35 százalék között mozgott a kiskereskedők bruttó árrése 2022-ben, "ami jelentősnek tekinthető". Közölték, a vizsgált termékek érdemi áremelkedése hozzájárulhatott a kiskereskedelmi forgalomban tapasztalt jelentős volumencsökkenéshez.

A javaslatok között szerepelt még a fenntartható csomagolás ösztönzése, valamint a folyamatos versenyhivatali fellépések is.     Utóbbi mellett szól, hogy a vizsgált időszakban tapasztalt jelentős mértékű árcsökkentésekből az a következtetés is levonható: a GVH célzott vizsgálatai hozzájárulhattak az inflációs nyomás mérséklődéséhez, a fogyasztói árak csökkenéséhez – írták.

A gyorsított ágazati vizsgálat eredményei alapján készült jelentéstervezetet a GVH nyilvános társadalmi konzultációra bocsátotta honlapján. A piaci szereplők június 8-ig tehetnek észrevételeket.

agrotrend.hu / MTI
 

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés