Agrárpénzek

Piac

Búzából és repcéből is átlagos termést várhatunk

Jót tett az elmúlt hetek csapadékos időjárása a szántóföldi növényeknek, az ősszel elvetett termények gyors fejlődésnek indultak. Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a Magyar Időknek elmondta, a legjobb hatással a repcetáblákra volt az eső.

A növény már az ország szinte egész területén elvirágzott, a szemek most érik el azt a fejlettségi fokot, hogy kiderüljön, mekkora lesz az idei termés.

A repcetáblák állapota jónak mondható – folytatta a szakember –, ám vannak olyan részei az országnak, ahol nagyon gyenge terméssel számolhatnak a gazdálkodók. Ezek jellemzően azon területek, ahol tavasszal kevés volt a csapadék.

Rámutatott: az idei minden bizonnyal az elmúlt évek egyik legszélsőségesebbike – már ami az időjárás mezőgazdaságra gyakorolt hatását illeti –, hiszen míg a tél végén a belvíz okozott gondot, márciusban már a szárazság miatt panaszkodtak a gazdálkodók, április végétől pedig a fagy és az egyszerre lehulló nagy mennyiségű csapadék nehezíti a növények fejlődését. – Télen telítődtek a földek nedvességgel, ekkor a túl sok víz miatt nem tudott fejlődni a növény, majd a böjti szelek annyira kiszárították a talaj felső rétegét, hogy aztán a szárazság okozott gondot – hívta fel a figyelmet.

Vannak olyan területei az országnak, ahol a repcéhez hasonlóan búzából is jóval gyengébb termésre számíthatnak a gazdák. – Bár a csapadék a búzának is jót tett, ott, ahol tavasszal nagyon kiszáradt a föld, már későn jött a májusi eső. Itt bizonyosan nem lesz átlagos termés, máshol átlagos, vagy a fölötti hozamokkal számolhatnak a termelők – jelezte Vancsura József.

Az őszi búza egyébként már virágzik, a munkálatok folyamatosak a földeken. A legtöbb helyen a növényvédelemmel vannak elfoglalva a termelők, mivel ott, ahol a napokban sok eső esett, felütötte a fejét a gombás megbetegedés, ami ellen permetezéssel próbálnak védekezni a gazdák – tette hozzá.

agrotrend.hu / mi

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés